2010. május 30. – Szentháromság vasárnapja

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”

Jn 16,12-15

Elmélkedés:

Élet a Szeretetben
Történeteink jól ismert hőse, Eszter, néhány évvel ezelőtt nyaralni készült családjával. Úgy gondolta, hogy könyvet is visz magával az egy hetes pihenésre, s arra kért, hogy ajánljak neki valami érdekes olvasnivalót. Néhány kötetet adtam neki kölcsön, többek között Márai Sándor: A kassai polgárok című drámáját, s felhívtam figyelmét, hogy ez egy nagyon izgalmas történet. Amikor visszahozta a könyveket, megkérdeztem tőle, hogy kellően érdekfeszítő volt-e a Márai-féle történet? Nem kis meglepetésemre Eszter azt válaszolta, hogy nagyon izgalmasan indultak az események, de ő nem szereti a fokozódó izgalmakat, ezért úgy döntött, hogy elolvassa a könyv utolsó oldalait, s amikor már ismerte a befejezést, akkor olvasta el elejétől végéig a művet. Én még soha nem olvastam így könyvet, de tudom, hogy az izgalmak elkerülése végett többen is alkalmazzák ezt a módszert. Bevallom, hogy én szeretem a váratlan fordulatokat, a szövevényes eseményeket, nem sietek türelmetlenül a dolgok elébe, s engedem, hogy az író vezessen a történet végkifejletéig.

A mai nap a Szentháromságot ünnepeljük. Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt a három isteni személyt nevezzük egy szóval Szentháromságnak. Emberi értelmünk számára azonban meglehetősen felfoghatatlan, hogy miként lehetséges ez, hogyan is kell mindezt értenünk. Azt könnyen beláthatjuk, hogy nem egy különleges matematikai rejtélyről vagy megoldhatatlan számtani feladványról van szó a Szentháromság esetében. Az első keresztény századoktól fogva egyházatyák és hittudósok egész sora foglalkozott a Szentháromsággal, illetve azzal, hogy milyen viszony, kapcsolat áll fenn az Atya, a Fiú és a Szentlélek között. Azzal mindenki egyetért, hogy amit a tudunk, azt Isten kinyilatkoztatásából tudjuk, mert emberi értelmünk semmiféle bölcselkedő okoskodással nem képest megközelíteni a Szentháromság lényegét. Az is egyértelmű ugyanakkor mindenki számára, hogy a Szentháromság titok, mégpedig hitünk egyik legnagyobb é legfontosabb titka.

A titkot persze igyekszünk megfejteni, s szeretnénk mindig többet tudni. Így van ez a hétköznapi életben, és a hittitkokkal is. A Szentháromsággal kapcsolatos fejtegetéseket és hittudományi értekezéseket természetesen nem tartom feleslegesnek, sőt, egészen hasznosak azok, de én egy kicsit mindig úgy érzem, hogy amikor meg akarjuk fejteni és a maga teljes valóságában meg akarjuk érteni a Szentháromságot, akkor úgy teszünk, pontosabban úgy szeretnénk tenni, mint Eszter, aki először a történet végét olvassa el a könyvből. Nekem úgy tűnik, mintha elébe akarnánk menni a dolgoknak vagy mintha siettetni akarnánk Isten-keresésünk, Isten-megismerésünk folyamatát. Halálunk és feltámadásunk után, az öröklétben majd együtt leszünk Istennel és mindent tudni fogunk róla. De a megismerésnek ezt a teljességét nem szükséges az időben előbbre hoznunk. Szerencsére nem is tudjuk Istennel megtenni ugyanazt, mint egy regénnyel.

Gyakran beszélünk arról, hogy Isten elsősorban nem tanokat, nem tanítást akart velünk közölni, hanem önmagát és szeretetét. Keresztény életünk sem elsősorban egy tanítás megismerése és megvalósítása, hanem sokkal inkább egy személynek a megismerése és követése, azaz Krisztus-követés. A Szentháromsággal kapcsolatban ezt úgy mondhatnánk, hogy ne az értelmi megközelítés legyen a legfontosabb számunkra, hanem az, hogy Istennel, azaz az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel éljünk! Szent János apostol írja első levelében a következőket: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk” (1Jn 4,9). Majd ezzel folytatja: „Abból ismerjük meg, hogy Istenben maradunk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk” (1Jn 4,13).

Befejezésül még egyetlen gondolat: Fontos, hogy János apostol ezen szavai azt a kijelentést követik, amely szerint „Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Isten tehát nem csupán szeretetet érez a teremtmények, s köztük legfőképpen az ember iránt, hanem ő maga a szeretet. Isten-keresésünk mindig a szeretet keresése, Isten-megismerésünk minden esetben a szeretet megismerése, és Isten utáni vágyunk végső soron a szeretet, a tökéletes szeretet utáni vágyakozás. A Szentháromság mai ünnepe ébresszen rá minket arra, hogy Isten meghív minket a vele való életre, a Szeretetben való életre!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek! Titokként és igazságként ismertelek meg, hitünk titkaként és igazságaként. Megismertelek, mint Szeretetet. Titokzatos, benső életed lényege a szeretet, amely kiárad a világ és az emberek felé. Arra hívsz engem is, hogy éljek benned, éljek a Szeretetben! Kész vagyok megismerni és elfogadni a szeretetet, hogy szeretet ébredjen bennem irántad, dicsőítselek és imádjalak téged, az örökkévaló Istent, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket!