2010. április 25. – Húsvét 4. vasárnapja, Papi hivatások világnapja

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,27-30

Elmélkedés:

Jó pásztorként
Magyarországon szép szokás, hogy papok síremlékén miséző kehely jelzi, hogy az ott nyugvó személy Isten szolgája volt. Még kispap voltam, amikor egy kirándulás alkalmával egy ausztriai település temetőjében észrevettem, hogy a papok sírján a kereszt mellett Jó Pásztor ábrázolások találhatók. Azóta sem néztem utána, hogy ez csak abban a faluban volt így vagy egész Ausztriában elterjed a szokás, mindenesetre nagyon kifejezőnek és helyénvalónak tartom ezt. A magyar szokás inkább egy papi tevékenységet, a misézést jeleníti meg a sírokon, míg a szomszédos országban a Jó Pásztor ábrázolások a papság lényegéhez közelítenek, tudniillik ahhoz, hogy minden papnak Jézushoz, a Jó Pásztorhoz kell hasonlítania, s az ő szeretetével kell vezetnie a rábízottakat.

Ma, húsvét negyedik vasárnapján, a Jó Pásztor vasárnapján papi hivatások világnapja van világszerte. Idén, a Papság évében különösen is fontos, hogy megemlékezzünk a papokról és imádkozzunk új hivatásokért. Ahogyan a papság éve sem arról szól, hogy a papok magukat ünnepeltetnék, ugyanúgy a mai nap sem. Jézus arra bíztatta egykor tanítványait, hogy kérjék az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba (vö.: Lk 10,2), s ez a szándék napjainkban is aktuális. Természetesen nem csak ma, a hivatások világnapján és nem csak idén, azaz a papság évében kell imádkoznunk papjainkért és papi hivatásokért, hanem máskor is foglaljuk imáinkba azokat, akik Istennek szentelik életüket.

Szent Ágoston püspök mondta egykor: „Veletek keresztény vagyok és értetek püspök”. Kissé megváltoztatva a mondást, ezt mondhatnám: Veletek keresztény vagyok, és értetek pap. Minden pap személyes tanúságtétele lehetne ez a kijelentés, amelyből a hívek megérthetik, hogy a papi hivatást meghalló és elfogadó fiatal egyrészt és elsősorban Istennek ajándékozza életét, ugyanakkor az embereknek is odaadja életét, értük végzi papi szolgálatát.

Néhány évvel ezelőtt egy nyári hivatásgondozó lelkigyakorlaton egy fiatal fiúval beszélgettem, aki megfogalmazta elvárásait a papokkal kapcsolatban. Nem személy szerint nekem vagy egy konkrét papnak szóltak ezek, hanem általánosságban minden papnak. Ilyeneket mondott például: A pap mindig Isten szavát hirdesse és ne a maga „okosságait”! A pap ne prédikáljon sokat, de mondjon sok jó dolgot! A papnak legyen mindig ideje az emberekre! Legyen művelt és a hívek minden kérdésére tudjon válaszolni! A pap ne politizáljon, de ismerje jól és legyen véleménye a mai világról! A pap beszéljen érthetően és értelmesen! A pap foglalkozzon sokat a gyerekekkel, a fiatalokkal és a családokkal, de az idősekről se feledkezzen meg! A papok legyenek mindenkihez közvetlenek és barátságosak, de tartsák a távolságot mindenkivel és maradjanak „tisztelendő urak”! De nem is folytatom tovább az ő felsorolását és kérem, hogy gondolatban most ne is folytassa senki a követelménylistát, mert ez nem a kívánságműsor ideje és különben sincs az egész világon egyetlen olyan pap sem, aki mindenki kívánságainak megfelelne. Mindenesetre türelmesen végighallgattam a fiút, többnyire helyeseltem, néha pedig mosolyogtam magamban az ellentmondásos dolgokon. A végén mindenféle irónia nélkül bátorkodtam megkérdezni tőle: Ha ilyen szépen tudod, hogy milyennek kell lennie a jó papnak, akkor miért nem jössz el papnak? Látszott rajta, hogy szíven találta a kérdés. Mert mást jelent okosakat mondani egy papnak arról, hogy hogyan éljen, és mást jelent papként élni. Az illető egyébként egy évvel később jelentkezett a szemináriumba és azóta is kispapként tanul, készül a papságra, s remélem, hogy olyan pap lesz, amilyen kívánságai neki voltak a papokkal kapcsolatban.

Bátorítok minden fiatal fiút, aki úgy érzi, hogy tudja, milyennek kell lennie egy papnak, akár szívesen osztogat jó tanácsokat kívülről, akár nem, jöjjön és álljon be a csapatba! Sok támadás ér minket, sokan hangosan fütyülnek ellenünk, mások meg fütyülnek ránk, néha pedig úgy tűnik, hogy vesztésre állunk, s egy ilyen csapatba nem érdemes beállni. Mi papok viszont kitartunk, várjuk az erősítést, s imádkozunk az utánpótlásért. Örömmel, de néha fáradtan, kimerülten tevékenykedünk. Nem törődünk az ellenséges szurkolótáborral, hanem a pályán maradunk, azon a helyen, ahová Isten állított minket. És addig rúgjuk a labdát, amíg tart a mérkőzés, addig végezzük papi szolgálatunkat, amíg le nem jár életünk kilencven perce, és sírkövünkre valaki rá nem vési a miséző kelyhet vagy a Jó Pásztor alakját. De korábban már Isten vési mindkettőt szívünkbe.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, te hívtál meg a papságra, s hívásod minden nap azt a feladatot rója rám, hogy hozzád, a Jó Pásztorhoz váljak hasonlóvá. Mindenekelőtt a te kívánságaidnak szeretnék megfelelni: azt akarom tenni, amit Te vársz tőlem, azt akarom hirdetni, amit Te adsz ajkamra, s úgy akarok élni, ahogyan Te éltél. Adj nekem erőt, kitartást, bátorságot és örömet, hogy papi életem példája megerősítse a rám bízottakat a hitben és a szeretetben! Segíts, ó Jézus, hogy jó pap, s jó pásztor, az embereknek jó pásztora legyek!