Napi evangélium
2013. március 31. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Elmélkedés:

Hitünk alapját keressük 
Évekkel ezelőtt történt, hogy a templomi Szent Sírt cserkészek őrizték nagypéntektől húsvét hajnalig. Jobban várták e faladatot a gyerekek, mint a nyári táborozást. A legizgalmasabb az volt, amikor Jézus feltámadását jelképezve a halott Jézus szobrát a segédkezőkkel kivettem a sírból. Eközben a Jézus sírját őrző egykori katonákhoz hasonlóan az őröknek, a gyerekeknek el kellett aludniuk vagy legalábbis úgy kellett tenniük, mintha aludnának. De ki akar ilyenkor aludni? Így történt, hogy amikor kivettük a szobrot a sírból, a gyerekek fél szemmel leskelődtek, hogy mi is történik körülöttük. A történetet azért elevenítem fel, mert mindannyian tudni szeretnénk, hogy miként is történhetett Jézus Krisztus feltámadása. Szeretnénk bepillantani abba a titokzatos sírba. Szeretnénk bepillantani a halál és az élet határterületének titkaiba. Mégpedig nem csupán gyermeki kíváncsiság vezet minket, hanem az a vágy, hogy megtaláljuk hitünk, a feltámadásba vetett hit alapját. 
A húsvéti vigília szertartásához kapcsolódó evangélium és elmélkedés az asszonyok húsvéti élménye kapcsán talán felkeltette bennünk a vágyat, hogy találkozzunk a feltámadt Jézussal. Húsvét napján lélekben az ő keresésére indulunk. Még életében, amikor a városokat és falvakat járta, az emberek oly sokszor keresték, hogy meggyógyítsa a betegeket és hallgassák tanítását. Oly sokan keresték életében, és sokan keresték halálát követően is, amikor teste eltűnt a sziklasírból. De hiába keresték a sír őrzésével megbízott katonák, és hiába keresték azok, akik megöléséről döntést hoztak. Pedig mit meg nem tettek volna azért, ha keresésük eredménnyel jár és megtalálják a halott Jézus testét, s ezzel megcáfolhatták volna a feltámadás hirdetőinek szavát! Ők nem találkozhattak a Feltámadottal. 
De mások is keresik Jézust. Mindenekelőtt az asszonyok, valamint az apostolok és a tanítványok. Ők is tudni szeretnék, hová tűnt a Mester holtteste. Tanúi voltak szenvedésének, egyesek egészen a Golgotáig, keresztre feszítésének helyéig kísérték, láthatták halálát, és ott voltak, amikor testét levették a keresztről és sírba helyezték. Mi történhetett? Erre a kérdésre keresik a választ, amikor Jézust keresik. 
A húsvéti evangélium azzal kezdődik, hogy senki sem találja Jézust. Keresi őt Mária Magdolna, majd amikor hírül viszi az apostoloknak, hogy üres a sír, azonnal keresésére indul Péter és János. Ők is csupán egy üres sírt találnak és a sírt lezáró hatalmas követ látják elhengerítve a bejárattól. A halotti lepleket kívül mást nem látnak a sírban. 
Nem elég jeleket keresni, a feltámadt Krisztust kell keresnem! Az ő megtalálása, a vele való találkozás annak köszönhető, hogy ő is keres engem. S ha rám talál, ha találkozok vele, vajon felismerem-e őt? Ehhez a felismeréshez elengedhetetlen a hit. A hit segítségével ismerhetem fel őt. Ebben az értelemben a hit érdekes, új látásmód, amelynek elsajátítása nem egyszerű. Mária Magdolna először csak egy kertészt lát, de amikor nevén szólítja őt az Úr, megnyílik szeme, megszületik hite és az előtte álló emberben felismeri Jézust. Jézus engem is nevemen szólít, személyesen szól hozzám, hogy felismerhessem őt. Vagy nézzük az emmauszi tanítványokat, akik a melléjük szegődő Jézust idegennek gondolják, s csak a kenyértörés pillanatában hull le a homály szemükről és ismerik fel útitársukban Krisztust. Az Úr számomra is megtöri a kenyeret, megtöri testét, hogy magamhoz vegyem, s ez a táplálék hitet ébresszen bennem. További példaként ott vannak az apostolok, akik szintén a találkozás, a megjelenés alkalmával ismerik fel, hogy Mesterük mutatkozik meg számukra élőként. Krisztus velem is találkozni szeretne, engem is keres. 
A felsorolt példák mind azt mutatják, hogy senki sem a maga erejéből jut el a hitre. Valaki egyszer így fogalmazta meg Isten-élményét: Azt nem merem mondani, hogy megtaláltam Istent, de azt igen, hogy megtalált engem az Isten. A hit új látásmódját, a felismerés képességét, a megtapasztalás örömét mindenki Istentől kapja. A bizonytalanságot, a kételkedést, a félelmet, a csalódottságot egyedül Isten képes eloszlatni. Ő adja nekünk a bizonyosságot. Neki köszönhetjük a kételkedés és félelem nélküli hitet. Adja meg nekem is a húsvéti hit világosságát! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok értelmét, hogy megértsék az Írásokat és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számunkra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban Veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen.