Napi evangélium
2013. május 10. – Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.

Jn 16,20-23a

Elmélkedés:

A Szentírásban a szomorúság az Istentől való távollétet, azaz a bűn állapotát jelenti. Ennek ellentéte, az öröm pedig annak a jele, hogy az ember Isten közelében él. Ennek értelmében az apostolok számára a szomorúság forrása Jézus közeli távozása, amelyről mesterük búcsúbeszédében egészen nyíltan beszél. Távolléte azonban nem fog örökké tartani, hiszen halála után harmadnapon új életre kel, és újra láthatják őt tanítványai. Ez a viszontlátás örömmel tölti majd el őket. Így változik örvendezéssé szomorúságuk. 
A húsvéti beszámolók visszatérő eleme az evangéliumokban az öröm. A feltámadt Krisztussal való találkozás örömét senki nem veheti el a tanítványoktól. Ez az öröm az Úr mennybemenetele után is bennük él, s akkor is tartósnak bizonyul, amikor megpróbáltatások, üldözések érik őket hitük és hitük megvallása miatt. 
Él-e bennem Krisztus öröme? Él-e bennem a Krisztusban való hit öröme? Él-e bennem a Feltámadottal való találkozás öröme? 
A Hit évében is a lelki fejlődés útját járjuk. Azt az utat, amely szeretetté változtat minden szenvedést. Azt az utat, amely örömmé változtat minden szomorúságot. Azt az utat, amely a halálból a feltámadásra vezet. Azon az úton járunk, amely a mennyei Atyához vezet. Egy úton, amelyen Jézus az útitársunk. Egy olyan úton vagyunk, amelyen a Szentlélek erősítésével juthatunk napról napra előre. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Én csak szegény bűnös vagyok, Uram, de mihelyt szólítalak, kegyelmeddel és irgalmaddal egészen elárasztasz engem. Legnagyobb boldogságomról mondanék le, ha nem törekednék arra, hogy mindig csodálatos jelenlétedben éljek! Ámen.

(Kolumbusz Kristóf)