Napi evangélium

2013. június 2. – Vasárnap, Krisztus szent teste és vére: Úrnapja

Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott. 
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. 
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

Lk 9,11b-17

Elmélkedés:

Átváltoztatott kenyér 
„Hogyan lehet valaki ennyire botfülű?” – kérdezi kissé elhamarkodottan a zenetanár a gyereket, de a következő pillanatban már meg is bánta kérdését, mert jól tudja, hogy nincs mindenkinek tökéletes hallása. „Hogyan lehet valaki ennyire szerencsétlen?” – kérdezi kissé ingerülten a tornatanár az ügyetlenkedő gyereket, akinek állandóan összeakadnak lábai magasugrás közben, de mindjárt meg is bánta helytelen felelősségre vonását, mert nem születhet mindenki világbajnoknak. „Hogyan lehet kifelejteni a kenyérből a sót?” – kérdezi a pékmester a tanonctól, mert egy kis időre megfeledkezett arról, hogy kezdőként ő is többször elkövette ezt a hibát. Első pillanatban talán jogosnak tűnnek, de végül is méltatlanok ezek a kérdések. Ezekkel ellentétben nagyon is jogos Jézus kérdése: Hogyan lehet lelkileg éhezni, amikor én nap mint nap szent kenyeret adok az embereknek? Hogyan lehet lelkileg éhezni, amikor én önmagamat adom táplálékul az átváltoztatott kenyérben? 
A liturgikus év során két kiemelkedő nap van, amelyeken az Oltáriszentséget ünnepeljük. Nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsorára emlékezünk, amelyen az Oltáriszentség alapítása történt, az Úr Jézus a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak és megparancsolta nekik, hogy az ő emlékezetére ismételjék majd meg cselekedetét. Ez történik minden szentmisében. A másik nagy ünnep pedig az úrnapja, amelyet ma tartunk. E nap hagyományához tartozik a körmenet, amikor az Oltáriszentséget, amelyben hitünk szerint az Úr valóságosan jelen van, körülhordozzuk városainkban és falvainkban. Nem a feltűnést keressük ezzel, hanem mintegy hitvallás ez részükről, hitvallás arról, hogy Krisztus jelen van az Oltáriszentségben. 
A mai ünnep evangéliuma a csodálatos kenyérszaporítást tárja elénk. Jézus mindennapi tevékenységét végzi: tanítja a népet és meggyógyítja a betegeket, akiket hozzá visznek. Estefelé az apostolok arra kérik, hogy bocsássa el az embereket, hogy szállást keressenek maguknak éjszakára és gondoskodjanak maguk számára ennivalóról. Jézus azonban mást javasol, amin valószínűleg meglepődhettek az apostolok. Ezt mondja: „Ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13). Ekkor kerül elő az öt kenyér és a két hal, ami igencsak kevésnek tűnik ahhoz, hogy belőle több ezer ember ehessen. Az ember számára kevésnek tűnik, az ember kezében valóban kevés is, de Jézus kezében nem. Ő a kevésből is tud sokat tenni, annyit, hogy minden jelenlévő jóllakjon. És így is történik. Az Úr csodát tesz, mindenki ehet az általa adott eledelből. 
Az Oltáriszentség, az Eucharisztia iránti tiszteletünk alapja az, hogy hiszünk abban, hogy az Úr Jézus valóságosan és maradandóan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. Átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a kenyér és a bor lényegileg alakul át Krisztus Testévé és Vérévé, miközben külső alakját megtartja. Az átváltoztatás a szentmisében történik, a miséző pap Krisztus személyében cselekedve jeleníti meg az Úr áldozatát. Maradandó átváltozásról, pontosabban átlényegülésről beszélünk, ami azt jelenti, hogy a Krisztus Teste és Vére nem alakul vissza kenyérré és borrá, az Úr jelenléte nem szűnik meg az Oltáriszentségben például a szentmise befejeztével vagy bizonyos idő elteltével. A valóságos jelenlétet azokkal a tévedésekkel szemben fontos kiemelni, amelyek szerint csupán jelképes jelenlétről van szó. Hitünk szerint Jézus Krisztus istenségével és emberségével jelen van az Eucharisztiában. 
Érdemes szót ejtenünk e valóságos és egyedülálló jelenlét következményeiről. A szentáldozás az Úrral való egyesülés a hívő ember számára. Nem közönséges étkezés ez, hanem az Úrral való lelki egyesülés lehetősége, amely során magunk is Krisztus testévé válunk. Az Oltáriszentséget tisztelet, a legmagasabb fokú tisztelet illeti meg, ezt nevezzük imádásnak. Ez a legmagasabb fokú tisztelet nem csupán az eucharisztikus ünneplésre, azaz a szentmisére vonatkozik, hanem a szentmisén kívüli tiszteletre is. A legnagyobb gonddal őrizzük az Oltáriszentséget, kellő tisztelettel visszük el a betegekhez, akik képtelenek részt venni a szentmisén, továbbá a hívők elé helyezzük, hogy imádásukat kifejezhessék. Tiszteletünk legszebb kifejezése az, amikor a misében szentáldozáshoz járulunk. Fejezzük ki elsősorban ezzel az Oltáriszentségben való hitünket! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy valóságosan és maradandó módon jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy a szentáldozás átváltoztató találkozás: a Te Szent Testeddé átváltozott kenyér átváltoztat, átalakít minket. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus Testévé váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy Te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet Kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen.