Napi evangélium
2013. január 27. – Évközi 3. vasárnap

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. 
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. 
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” 
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés:

Ma beteljesedett 
Az egyik hittanórán nagyobb gyermekekkel a biblia keletkezése kapcsán arról beszélgettünk, hogy az evangélisták vajon miért is fogtak hozzá, hogy leírják Jézus történetét. Sok okos dolgot felsoroltak a hittanosok arról, hogy az írott szöveg maradandóbb, mint a szóbeli igehirdetés, a szentmiséken így könnyebb volt felolvasni történeteket Jézus Krisztusról, Jézus tanításának terjesztése lehetett az egyik cél, pontosan akarták megőrizni mindazt, amit az első keresztény közösségek vallottak Jézusról és hasonlókat. Az egyik tanuló pedig azt mondta, hogy az evangélisták részéről személyes hitvallás is lehetett az evangélium lejegyzése. Azért is idézem fel beszélgetésünket, mert idén, a Hit évében, amikor hitünk forrásaiból, az evangéliumokból merítünk és megfogalmazzuk személyes hitvallásunkat, ez a gondolat fontos lehet számunkra. 

Szent Lukács írásának előszavát (Lk 1,1-4) követően azt a részt olvassuk a mai evangéliumban, amikor Jézus nyilvánosan fellép a názáreti zsinagógában (Lk 4,14-21). Érdemes külön-külön odafigyelnünk e szentírási szakaszokra és mondanivalójukra. 

Mivel a többi evangéliumban nem találkozunk hasonlóval, érdekes lehet számunkra, hogy írásának bevezetéseként Lukács megjelöli, hogy milyen szándék vezérli abban, hogy lejegyezze Jézus történetét. A szentírástudósok szerint Lukács Kr. u. 80-85 táján írhatta meg két munkáját: az ő evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei című írását. Mintegy ötven esztendő telik el Jézus élete, halála és feltámadása óta, s ennyi idő már elegendő volna ahhoz, hogy feledésbe merüljenek az események. Az első keresztény évtizedekben elsősorban a szóbeli igehirdetés szolgálta a Krisztusról szóló tanítás megőrzését és terjedését. Ugyanakkor történhettek próbálkozások, hogy Jézus életének eseményeit, az általa véghezvitt cselekedeteket és elmondott szavait írásban is rögzítsék. Lukács is tud ezekről a kísérletekről, hiszen ezt írja: „ezelőtt már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket” (Lk 1,1). Márk volt az első, aki lejegyezte Jézus életének történetét, az ő tanítását és csodáit. Márk evangéliumával egy időben keletkezhetett az az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, de amely eredeti formájában nem maradt ránk. Abból következtethetünk ennek létezésére, hogy Máté és Lukács is egészen hasonlóan örökített meg egyes történeteket, azaz közös forrásból dolgozhattak, valamint Márk evangéliuma is ismert volt mindkettőjük számára. Az előszóból megtudjuk, hogy Lukács pontosan utánajárt a dolgoknak, megkérdezte a szemtanúkat, illetve azokat, akik Isten szavának szolgái voltak, hogy a könyvének címzettjét, Teofilt és mindazokat, akik a későbbi korokban olvasni fogják művét, megerősítse a Jézusról szóló tanítás igazságában és megbízhatóságában. Hitünknek tehát nem holmi mendemonda az alapja, hanem arra az igazságra épül, amelyet az apostolok és utódaik őriztek meg és adtak tovább az évszázadok során. 

A mai szakasz második részében Jézus fellépéséről olvasunk a názáreti zsinagógában. Izajás próféta könyvéből olvassa fel a kijelölt részt Isten Fölkentjének fellépéséről a messiási időkben, majd pedig ennek a hallgatóság számára meglepő magyarázata következik. A szöveghez fűzött magyarázat egyetlen mondatból, kijelentésből állt: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). A későbbiekben történtekről a következő vasárnapon fogunk olvasni, ezért most ne siessünk előre! Álljunk meg itt egy gondolat erejéig, Jézus kijelentésének első szavánál! A „ma” minden nap megadatik számunkra. Isten minden nappal új lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, Isten iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen halogatás. De vajon ma megteszem-e? 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így kezdted tanításodat az emberek körében: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). A „ma” minden nap megadatik számomra. Isten minden nappal új lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, Isten iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen halogatás. Vajon ma megteszem-e? Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen.