Napi evangélium
2013. február 18. – Hétfő

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” 
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” 
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Mt 25,31-46

Elmélkedés:

A hamvazószerdai elmélkedésben már szó volt arról, hogy a keresztény ember számára a nagyböjti időszak az imádság, a böjt és az adakozás jegyében telik. A szegények pénzbeli vagy más adománnyal való megsegítésén túl az adakozást ki kell szélesítenünk arra a körre, amit az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk. Ezeket sorolja fel Jézus a mai evangéliumban: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, befogadni az idegeneket, felöltöztetni a ruhátlanokat, felkeresni és vigasztalni a betegeket, meglátogatni a börtönben sínylődőket. 
A felsorolt cselekedeteket Isten fogja számon kérni tőlünk. Ezek megtétele az üdvösséget, elmulasztásuk a kárhozatra jutást jelenti. A számonkérés jövőben ránk váró eseménye hatással van jelen életünkre, hiszen e cselekedetek buzgó gyakorlására ösztönöz minket, legalábbis akkor, ha hiszünk az örök életben és szeretnénk az üdvösségre jutni. 
A mai evangéliumi szakaszt nem csak az utolsó ítélet és a számonkérés eseményeként értelmezhetjük, hanem úgy is olvashatjuk, mint Jézus szeretetről szóló tanításának összefoglalását. Miként az ítélet mindenkit érinteni fog, ugyanúgy a szeretet gyakorlása mindenkinek kötelessége. Nem lehetőség, hanem kötelesség. Kissé talán meglepődünk azon, hogy a számonkérésnél nem szerepel a hit. Nem kérdezik meg senkitől, hogy hívő volt-e, hitt-e Istenben. Ez igaz, de rögtön adódik a kérdés: Hit nélkül törekszünk-e az irgalmasság gyakorlására? Hit nélkül képes-e bárki is a szeretet mindennapi megélésére? Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása valójában a hit nélkül elképzelhetetlen, mert mindez a hitre épül, s abból fakad. A hit szerinti élet teljessége a szeretet cselekedeteiben ölt testet. Törekedjünk arra, hogy hitünkből jócselekedetek fakadjanak! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Mindenható örök Isten, Mennyei Atyánk, tekints végtelen irgalmasságoddal nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre! Könyörülj minden keresztény hívőn, hiszen egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus önként a bűnösök kezébe adta magát, s a szent keresztfán vérét hullatta értünk! Ámen.