Napi evangélium
2013. április 7. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” 
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” 
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31

Elmélkedés:

Isten megbocsát 
Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy megszegtem a házastársi hűséget – mondja valóban őszinte bánattal, könnyek között egy fiatal férfi nekem. A feleségem megbocsátott nekem, de én nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ezt tettem vele. Mit mondhattam erre papként? Ezt mondtam: Lehet, hogy ön nem képes megbocsátani saját magának, de a jó Isten biztosan megbocsát önnek. A bűneink okozta sebeket egyedül az irgalmas Isten képes begyógyítani. Mai elmélkedésünkben tekintsünk az irgalomban gazdag Isten felé! 
Boldog II. János Pál pápa kezdeményezésére a húsvét utáni vasárnapon az Isteni Irgalmasságot ünnepeljük. Mindenekelőtt azt érdemes tisztáznunk, hogy mit is jelent az irgalmasság. Sok ember ugyanis napjainkban vagy nem érti, vagy félreérti, hogy mit jelent ez a fogalom, illetve tulajdonság. Mit jelent az, hogy Isten irgalmas? Mit jelent, hogy az ember irgalmat gyakorol? A félreértés oka az lehet, hogy sokan úgy vélik, gyávaságot vagy bizonyos értelemben megalkuvást jelent, ha valaki a másik embernek megbocsátja gyengeségeit, bűneit. Szerintük az igazságosság elve a legfontosabb, s ennek megfelelően a jóért jutalom, a rosszért pedig büntetés jár kivétel nélkül minden esetben. Eközben sajnos nem veszik észre, hogy az igazságosság elvének könyörtelen hangoztatása és érvényre juttatása bizony igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet. Ne essünk tévedésbe: az igazságosság fontos szempont, de szeretet nélkül, megbocsátás nélkül rossz irányba vezet. 
Isten irgalmas, azaz megbocsát. Irgalmát az emberek felé gyakorolja. Az ember ugyanis szembeszáll Istennel, nem engedelmeskedik neki, nem tartja meg törvényeit. Ezáltal az ember bűnt követ el és bűnével eltávolodik Istentől. Isten irgalmas és megbocsát az embernek. Nekünk, bűnös és bűneinket megbánó embereknek szükségünk van arra, hogy Isten irgalmas legyen, megbocsásson nekünk, különben bűneink miatt büntetést érdemelnénk, és az igazságosság szerint nem volna más lehetőség. Amikor Isten megbocsát a bűnbánó embernek, akkor visszafogadja őt szeretetébe. A megbocsátás, az irgalom nem gyengeség Isten részéről, hanem szeretetéből fakadó tulajdonság és cselekedet. 
Jézus szava szerint az embernek is irgalmasnak kell lennie. Amit mond, valójában az egyik legkomolyabb felszólítása felénk: „Legyetek irgalmasok, miként a ti mennyei Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36), illetve „ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fog nektek megbocsátani” (Mt 6,14). Isten irgalmát utánozva nekünk is megbocsátónak kell lennünk embertársaink felé. 
Gyakran hallani a következőt: „Megbocsátok, de nem felejtek!” Az így vélekedők azt gondolják, hogy most pillanatnyilag nem neheztelek a másikra, nem ütök vissza azonnal, de majd alkalomadtán bosszút állok, és elégtételt veszek az engem ért sérelemért. Ez valójában nem megbocsátás! Aki érti az irgalmasság fogalmát és találkozott már az igazi irgalmassággal, azaz megtapasztalta, hogy Isten eltörli bűneit, az nem mond ilyet. A megbocsátás a bűnöknek és sérelmeknek teljes elfelejtését jelenti. Nem emlékezem többet arra, hogy a másik ember mivel bántott meg, nem említem meg többé előtte, hanem végképp kitöröltem még az emlékezetemből is. Így helyezhetjük ugyanis új alapokra emberi kapcsolatainkat, és Isten is így helyezi új alapra kapcsolatát velünk. Nem emlékezik többé bűneinkre, hanem szeretetét sugározza felénk. 
Idén, a Hit évében különösen is fontos, hogy a világ felé tegyünk tanúságot arról, hogy hiszünk az irgalmas Istenben. Hiszünk abban, hogy mindenkinek megbocsát. Hiszünk abban, hogy irgalma és szeretete nagyobb a mi bűneinknél. Hiszünk abban, hogy irgalmának köszönhetően juthatunk el az örök üdvösségre. Hiszünk abban, hogy az Egyház az irgalmasság jele a világban. Imádkozzunk a nem hívőkért, hogy ők is megtapasztalják Isten irgalmát! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Istenem, irgalmas Atyám, nagy alázattal és bűneim beismerésével indulok Feléd. Tudatában vagyok annak, hogy megbántottalak Téged, s csak Nálad lelhetek irgalomra. Irgalmad a Te végtelen szeretetednek a jele. Elhagyom a tékozlás bűnös útját és bátran visszaindulok Hozzád, aki megbocsátó irgalommal vársz rám. Rálépek arra az útra, amely Feléd, az irgalomban gazdag Isten felé vezet! Taníts meg engem arra, hogy mindig meg tudjak bocsátani embertársaimnak, így fejezve ki szeretetemet feléjük! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen.