Napi evangélium
2013. április 17. – Szerda

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”

Jn 6,35-40

Elmélkedés:

Az élet kenyeréről szóló beszéd mai részében Jézus arról tanít, hogy ő az élet kenyere. Ezt mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35). 
Az örök élethez nem elegendő megismerni őt, hanem szükséges az is, hogy vele éljünk, belőle táplálkozzunk. Az üdvösség azoknak lesz osztályrésze, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus valóban az Isten fia és a mennyei Atya küldötte. Az üdvösség azé, aki hittel vallja, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van az Úr Jézus, és rendszeresen él azzal a csodálatos lehetőséggel, hogy az Úr Testével táplálja lelkét. Valahányszor magamhoz veszem az ő Testét a szentáldozásban, kifejezem a vele való egységemet, ugyanakkor jelenvaló válik az Egyházzal való egységem is, valamint hogy vállalom a közösséget mindazokkal, akik Krisztus Testével táplálkoznak. 
Ezt követően Jézus a benne hívőkről és a hitetlenekről beszél. Jézus megismerése ugyan minden ember számára megadatik, de a hit nem. Az örök életre csak az juthat el, aki hisz Jézusban, s aki az ő Testével táplálkozik. Az Oltáriszentség titok marad emberi értelmünk számára, de talán nem is megértenünk kell, hogy miként válik jelenvalóvá Krisztus az átváltoztatott kenyérben, hanem szeretetünk jeleként magunkhoz vennünk e kenyeret. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy Téged érdemes várnom, a Veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a Te kegyelmed növekedését bennem. Ámen.