Napi evangélium
2012. szeptember 23. - Évközi 25. vasárnap

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni. 
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”

Mk 9,29-36

Elmélkedés:

Nincs idő a fájdalomra? 
Nemrégiben egy gyógyszertári sorban állás közben pillantottam a következő feliratra: „Nincs idő a fejfájásra!” Egy fájdalomcsillapítót reklámoztak így. Nem tudom, hogy az emberek egyetértenek-e a kijelentéssel, de nekem nem tetszett. Az orvosláshoz értőknek biztosan megfájdul a feje az ilyen ámítástól. Hogyan magyarázza el az orvos a betegének, hogy a gyógyulás a valóságban mégsem megy olyan gyorsan, mint a reklámokban? Nincs idő a fejfájásra! Mintha csak a gyógyszer gyártók futása előtt hallanám a kommentátort: Az első rajtkockáról a „Már negyed óra múlva kifejti hatását” versenyző indul. A másodiknál „Tíz perc múlva hat” készülődik. A harmadik induló „Öt perc múlva elmúlik a fájdalom”. A negyedik futó: „Azonnal érezni fogja hatását”. Hová ez a nagy rohanás? Már néhány percig sem bírjuk elviselni a fájdalmat? Tényleg nincs idő a fájdalomra? Nincs idő a szenvedésre? És jönnek az újabb kérdések: Nincs idő a betegek ápolására? Nincs idő a részvét kifejezésére? Nincs idő a gyász feldolgozására? Hová sietünk? 

A mai evangéliumban Jézus a rá váró szenvedésekről beszél tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad” (Mk 9,31). Szavait nem értik a tanítványok, mert az ő Messiás-képükbe nem fér bele a szenvedés. Nem is foglalkoznak tovább a kérdéssel. Mintha csak ezt gondolnák: nem kell ezzel foglalkozni. Van érdekesebb témánk, ki a nagyobb közülünk? 

Az apostolok ugyan lepergetik magukról a szenvedésre és a halálra vonatkozó szavakat, de mi mégiscsak kanyarodjunk vissza a témához! Jézus szenvedéséhez és a mi szenvedéseinkhez. Az Úr hozzáállásához és mi hozzáállásunkhoz. Mit kezdjünk a fájdalmunkkal és a szenvedésünkkel? Jézus egyértelműen fogalmaz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen” (Lk 9,23). A kereszthordozás egyes keresztények részéről önsajnálatba, végtelen panaszkodásba, az áldozat szerepében való tetszelgésbe csap át. Ez helytelen. Keresztünket más lelkülettel kell elfogadnunk és hordoznunk. És ez a jelenre vonatkozik, nem a jövőre. Az igehirdetésben néha azt az eltolódást érzem, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása reményt ad nekünk arra, hogy a túlvilágon majd nem lesz szenvedés. Mintha a keresztnek csupán a jövőben megvalósuló üzenete volna. Valójában Krisztus keresztje választ ad nekünk mai kérdéseinkre és üzenetet hordoz arról, hogy mit kezdjünk most a szenvedéseinkkel. Ha nem toljuk el magunktól a keresztet, ha nem próbáljuk másokra hárítani a magunk keresztjét, ha nem elmenekülni akarunk előle, és ha nem akarjuk későbbre halasztani keresztünk felvételét, akkor megtaláltuk a természetes gyógymódot. Ahogyan Krisztus vállalta, úgy én is elfogadom és hordozom életem keresztjét. Nem tekintem magamat emiatt hősnek, nem csinálok magamból áldozatot, hanem viszem a keresztemet. 

A kereszt Isten újszerű megoldása a szenvedésre. Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett, hogy vállalhassa az emberi szenvedést. Jézus tudta, hogy a gyűlölet süllyedő hajóján nem érdemes befoltozni a léket, mert a probléma nem a hajó oldalán tátongó lyuk, hanem maga a hajó. Tudta, hogy az értelmetlennek tartott szenvedések hajóját nem érdemes megmenteni. Ezért a kereszten új hajót épített: értelmet adott a szenvedésnek. Így vált a kereszt a szeretet jelévé, amely hirdeti, hogy minden emberi fájdalom, minden emberi szenvedés szeretetté alakítható. Aki átszáll a szeretet hajójára, biztosan megmenekül. Ezt nevezzük megváltásnak. Ez Isten újszerű válasza a szenvedés nagy kérdésére. Nem természetes, hanem természetfeletti gyógymód. Isten gyógyít, felemel, felmagasztal. Jézus mondta: „Ha majd felemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). A kereszten függő Krisztus magához vonz, hogy gyógyítson, felemeljen. 

Amikor hazaértem a gyógyszertárból – bizonyára a nyári kánikula miatt – kissé fájni kezdett a fejem. Most menjek vissza gyógyszerért? Dehogy! Van más módszer, amit még édesanyámtól tanultam nagyon régen. A házi patikámból elővettem a levendulát. Leültem, megtámasztottam a hátam, és mélyen lélegeztem a levendulából. E természetes gyógymód nálam bevált. Más fájdalmaimra, szenvedéseimre pedig természetfeletti módszert keresek. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk! Ámen.