Napi evangélium
2012. március 7. - Szerda

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” 
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult Előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” 
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy Neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Mt 20,17-28

Elmélkedés:

A kísértés, hogy ne Krisztus, hanem az ember legyen a középpontban, az apostolokat sem kerülte el. Jézus immár harmadszor beszél nekik szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, de ők mit sem törődnek ezzel. Együttérzésük teljes hiányáról tanúskodik, hogy Jakab és János dicsőséges trónra vágyakoznak, de a többiek is ugyanígy gondolkozhattak, különben nem nehezteltek volna meg két társukra. Vágyaim, elképzeléseim és terveim is sokszor túlzottan nagyok. Vágyom az elismerésre, a földi dicsőségre és talán az üdvösségre, a mennyei jutalomra is. Ehhez azonban keresztút, önfeláldozás, szolgálat vezet, melyet nekem, Krisztus tanítványának vállalnom kell. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak Neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok Hozzád, és szeretnék Hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden Benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát Neked és dicsőítsen Téged. Ámen.