Napi evangélium
2012. március 6. - Kedd

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Mt 23,1-12

Elmélkedés:

Kortársainak hamis, kétszínű, a látszatra törekvő vallásosságát leplezi le Jézus, aki az írástudók és farizeusok tanítását ugyan követendőnek tartja, de cselekedeteiket nem, mert azok ellenkeznek szavaikkal. Mindeközben nagyon kemény szavakat használ. De ugyanilyen határozottsággal szól hozzám is, ha engedek a kétszínűség kísértésének. Ne tegyek úgy, mint azok, akik amikor felfedezik magukban e kétszínűséget, elhatározzák, hogy most aztán megmutatják Istennek, hogy tudnak igazán vallásosak lenni, és Istennek tetszően fognak imádkozni. Vigyázat! Ezzel már megint az ember kerülhet a középpontba, és nem Krisztus! Az alázatos ember nem önmagát, hanem Krisztust teszi az első helyre. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Add nekem felfedeznem kincsedet, hadd tanuljak Tőled, hadd szeresselek, hadd áldjalak, mielőtt elmész. Ne engedd, hogy elszalasszalak a hiú holnap reményében. Maradj velem, amíg lehet, hiszen elmúlik minden, s csak a szeretet örök. Egy nap majd földbe vájom ujjam, arcom párnába temetem, vagy kihúzom magam, s karjaim az ég felé emelem, és nem kívánok mást: csak visszatértedet. Ámen.