Napi evangélium
2012. március 25. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

Jn 12,20-33

Elmélkedés:

Eljött az óra 
A nagyböjti vasárnapok evangéliumai folyamatosan vezetnek bennünket Krisztus küldetésének titka, szenvedése és megváltó halála titka felé. Ma újabb állomáshoz érkeztünk, Jézusnak a nép előtt, a nagyobb nyilvánosság előtt mondott utolsó beszédéhez. A beszédet a jeruzsálemi bevonulás elbeszélése előzi meg Szent János evangéliumában (Jn 12,12-19), amely történet valójában nyitott marad. Mi történik ezután? Hogyan változik az ünnepélyes, királyi bevonulás eseménye kereszthordozássá? Hová tűnnek el az ujjongó emberek, és honnak kerülnek elő azok, akik Jézus életére törnek? 
A jeruzsálemi bevonulás leírása azzal zárul, hogy a farizeusok keserűen állapítják meg, hogy eddigi próbálkozásaik Jézus elhallgattatására kudarcot vallottak, Jézus továbbra is népszerű, mindenki Őt követi (vö.: Jn 12,19). A ujjongó tömeget látva vélekedésük igaznak bizonyul, amelyet még az is fokoz, hogy nem csupán a zsidók körében tisztelik Őt Messiásként, hanem még a Jeruzsálemben tartózkodó pogányok, a görögök is Őt keresik, Őt akarják látni, ahogyan erről a mai evangéliumi szakasz elején olvastunk. Arról ugyan nem tudunk meg semmit a leírásból, hogy teljesült-e kívánságuk, de jelenlétük és keresésük alkalmat ad Jézusnak, hogy minden embernek szóló küldetéséről tanítson. 
János evangéliumában többször találkozunk azzal, hogy Jézus ellenfelei hiába próbálkoznak, hiába akarnak rá kezet emelni, hiába akarják Őt bántalmazni, nem tudják elfogni, mert „még nem jött el az Ő órája” (vö.: Jn 8,30 és Jn 9,20). E sajátos kijelentések ellenpontjaként mondja most Jézus a következőt: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia” (Jn 12,23). Elérkezett a megváltás ideje. Elérkezett annak az ideje, hogy Krisztus teljesítse küldetését. Mi az Ő feladata? Milyen küldetést kapott az Atyától? Azt, hogy feláldozza, odaadja életét. Erről az önfeláldozásról mondja a búzaszemről szóló hasonlatot, amelynek értelmében halála új élet kezdte lesz. Új élet kezdete az Ő számára a húsvéti feltámadás által és új élet kezdete számunkra is, akik hiszünk megváltó halálában és feltámadásában. 
Jézusnak ebben az utolsó beszédében is megfigyelhetjük azt, ami minden cselekedetének irányítója: Ő a mennyei Atya engedelmes Fia. Engedelmes Fiúként elhagyja az Atya házát, majd küldetésének teljesítését követően visszatért az Atya házába. Visszatérésének pillanata az, amikor a mennyei Atya a Kereszten magához öleli. Élete példa számunkra, akik tékozló fiúként elhagyjuk az atyai házat, megtagadjuk Isten szeretetét, majd a bűnös élet miatti teljes megsemmisülésünket átélve visszakívánkozunk Isten szeretetének közelébe. Felidézzük magunkban a jóságos Isten arcát és felébred bennünk a vágy, hogy lássuk, újra lássuk őt. Az Isten-látás vágya annak a jele, hogy szakítani akarunk a bűnnel. 
A lassan végéhez közeledő nagyböjti időszak lehetőséget adott nekünk, hogy megfogalmazzuk vágyainkat: Látni szeretnénk Jézust. Hallgatni szeretnénk Jézus szavát, amely örök életre vezet. Követni szeretnénk Jézust, mert az általa mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. Eljött az óra számunkra, hogy a szenvedő Krisztus mellé állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni Szeretet jele. Eljött az óra, hogy megismerjük Isten Szeretetét. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus! Szívünk nemes szándékával keresünk Téged, mert evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium szerint élve akarunk követni Téged, mert egyedül a Te tanításod és személyed követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem evangéliumod teljes igazságát, mint igazi örömhírt akarjuk hirdetni azoknak, akik tévedéseik után életünk értelmét keresik. Ismerjék fel ők is, hogy Te vezetsz bennünket az örök üdvösségre! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk! Ámen.