Napi evangélium
2012. január 15. – Évközi 2. vasárnap

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”

Jn 1,35-42

Elmélkedés:

Észrevette őket 
Évekkel ezelőtt, talán még első lelkipásztori állomáshelyemen történt, hogy egy alkalommal a hittanórák után az iskolából hazafelé indultam a plébániára. Az épület mellett elhaladva úgy hallottam, mintha valaki jönne mögöttem. Megálltam, hátrafordultam, de csak a sarkon visszahúzódó két iskolatáskát láttam már. Továbbhaladva hamarosan ismét úgy éreztem, hogy valaki jön utánam. Váratlanul megfordultam és láttam, hogy két kis tanítványom, két minisztráns fiú, akik közül egyiket sem hívták Eszternek, gyorsan elbújnak egy fa mögé. Mosolyogva hívtam őket, s a bátorítás hatására gyorsan odaszaladtak hozzám. Mit szeretnétek? – kérdeztem tőlük, s egyikük bátran ezt felelte: „Szeretnénk megnézni, hogy hol lakik az atya.” Gyertek nyugodtan – mondtam nekik, s a hátralévő utat együtt tettük meg. A plébánián játszottunk egy bibliai társasjátékkal, közben beszélgettünk, s csak estefelé indultak haza. Később aztán többször is utánam szaladtak az iskolából, de már nem voltak olyan bátortalanok, mint első alkalommal. 

Ezt a kis élményemet, amely nagyon hasonlít az evangéliumban hallott történethez, nem azzal a szándékkal mondtam el, hogy magamat Jézushoz hasonlítsam, mert erre méltatlan vagyok, hanem azért, hogy a két gyermek viselkedését hasonlítsuk a két tanítvány viselkedéséhez, s így könnyebben magunk elé tudjuk képzelni ezt a két tanítványt, akik nagyon határozottan indulnak el Keresztelő János tanúságtételének hatására Jézus nyomában. Követik Őt, de kis idő után mintha elbizonytalanodnának és tétováznának kissé, s nem merik megszólítani Jézust. Sok kérdés foroghat a fejükben, amit szeretnének feltenni annak, akit a Keresztelő „Isten Bárányának” nevezett. Elszántak és biztosak a dolgokban, megteszik az első lépéseket, közelednek Jézushoz. És mennyire csodálatos dolog történik ekkor! Jézus észreveszi és megszólítja őket. Észreveszi közeledésüket és az esetleges bátortalanságukat is. Meglátja jó szándékukat és rögtön észreveszi, hogy ezek az emberek készek mindenben követni Őt. Jézus megsejti, hogy azt szeretnék, hogy Ő legyen a mesterük. Mennyire figyelmes Jézus! Nem csupán azt veszi észre, hogy közelednek Hozzá, hanem észreveszi a szívük közeledési szándékát is! És mennyire érdekes az is, hogy a két ember mindjárt ezen első alkalommal Mesternek szólítja Jézust. Ennél egyértelműbben nem is tudnák kifejezni azon szándékukat, hogy Jézus tanítványai akarnak lenni. Jézus pedig elvezeti őket a házhoz, ahol lakik, és aznap ott is maradnak. Vegyük észre, hogy itt nem arról van szó, hogy Jézus körbevezeti őket a házban, ahol lakik, megmutatja a szobát, a konyhát, meg az udvart, hanem az evangélium egyszerű kifejezései mögött az áll, hogy Jézus megosztja életét ezekkel az emberekkel, s ezzel mintegy tanítványaivá fogadja őket. És itt érkezünk el a történet mondanivalójához: ha Jézus nyomába indulunk és kifejezzük szándékunkat, hogy tanítványai akarunk lenni, akkor Ő szívesen fogadja közeledésünket, elfogad minket és megosztja velünk életét. 

Az évközi idő kezdetén nem véletlenül olvassuk éppen ezt az evangéliumi részt. Jézus nyilvános működése, fellépése a nép körében azzal kezdődik, hogy tanítványok gyűlnek köré, akik Őt választják mesterüknek. Ezek a tanítványok elsősorban nem elméleti tanítást szeretnének Tőle hallani, hanem életmódját akarják elsajátítani. Ezt jelenti ugyanis a mester és a tanítványok kapcsolata. Mindig elcsodálkozom, amikor olyan szülőkkel találkozom, akik úgy gondolják, hogy gyermekük tanuljon valamit Jézusról a hittanórán, aztán legyen elsőáldozó és bérmálkozó, mert ettől már vallásos ember. Milyen messze áll ez a kereszténységtől! Az ilyen szülők valószínűleg semmit sem értettek meg abból, hogy keresztény hitünk nem elméleti tudást vagy Istenről szóló ismereteket jelent, hanem Krisztus követését! Meg kell ismerkednünk Jézussal, hogy megszeressük Őt, és úgy akarjunk élni, ahogyan Ő élt. Mindez nagy változást jelent az életünkben, de érdemes elindulni ezen az úton. Érdemes elindulnunk Jézus nyomában! Érdemes Jézus tanítványának lenni! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus, kereső emberként fordulunk Hozzád. Keressük életünk alapjait, az életünk boldogságát megadó értékeket. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé vezető utat. Keressük a hiteles tanúságtételt. Keressük szívünk békéjét. Keressük az irgalmasságot. Keressük hivatásunkat és életcélunkat. Urunk, mindent Benned találunk meg, mert Te vagy az embert kereső és az embert szerető Isten! Ámen.