Napi evangélium
2012. február 26. – Nagyböjt 1. vasárnapja

Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

Mk 1,12-15

Elmélkedés:

A gonosz hazugsága és az evangélium igazsága 
A húsvéti előkészület idején Jézus életének fontos eseményeiről olvasunk a nagyböjti vasárnapok evangéliumaiban. Jézus megkísértése, színeváltozása a Tábor-hegyen, a jeruzsálemi templom megtisztítása és utolsó nyilvános beszéde lassanként vezetnek el minket Urunk szenvedésének kezdetéig, megváltó haláláig és feltámadásáig. Ezen események felidézése hitünk megerősítését, a szenvedés titkának elfogadását és Krisztus küldetésének megértését szolgálja. 
Az idei esztendőben Szent Márk könyvéből olvassuk a megkísértés történetét. Máté és Lukács hosszasan írja le a sátán háromszori próbálkozását és Jézus visszautasítását, Márk azonban mindössze három rövidke mondattal emlékezik meg az eseményről, amely Jézus nyilvános működésének kezdetén történt. Ezek szerint Jézus a Lélek indítására ment ki a pusztába, ahol negyven napos tartózkodása idején kísértést szenvedett a sátántól. A kísértés Jézus esetében azt jelentette, hogy a gonosz megpróbálta eltéríteni küldetésétől, az Atyától kapott küldetésétől. Jézus felismeri a sátán próbálkozását, felismeri a kísértő szándékát, de visszautasítja, azaz nem engedi, hogy bárki vagy bármi eltérítse Őt az Atya akaratának teljesítésétől. 
És mit jelent számunkra a kísértés? Először is azt kell látnunk, hogy a gonoszt és jellegzetes cselekedetét, azaz a kísértést nagyon nehéz felismernünk. Másokban persze könnyen meglátjuk a gonoszt, másokat gyorsan megítélünk, más emberek cselekedeteit hamar minősítjük rossznak, de a saját környezetünkben megjelenő gonoszt és a minket érő kísértést valóban nehéz felismernünk. Mert a gonosz – természeténél fogva – álruhát ölt, hogy megtévesszen bennünket. A magabiztosságot mutató és nagy önbizalommal rendelkező emberek szinte egészen biztosan csapdába estek. Ezzel szemben az igazán hívő ember még élete legjelentősebb döntéshelyzeteiben is megenged magának egy kis bizonytalanságot, határozatlanságot, és kimutatja Istenre hagyatkozását, illetve engedi magát Istentől vezetni. Nem a maga akaratához ragaszkodik és nem a saját elképzelését tartja jónak, hanem megnyílik az ismeretlen, a bizonytalan jövő előtt, mert ott is számíthat Isten segítségére. Jézus is pontosan ezt tette, amikor a legvégsőkig elmenve vállalja a szenvedést és a halált, mert bízik abban, hogy a mennyei Atya jót akar, és mindent, ami rossznak tűnik, képes jóvá változtatni. 
Ha nyilvánosságra kerül egy embertársunk rossz cselekedete, vagy egy általa elkövetett bűncselekmény, akkor hányszor mondjuk utána: „Olyan rendes embernek ismertük meg. Becsületes embernek tűnt. Nem gondoltuk volna, hogy ilyenre is képes.” Az ilyen utólagos kijelentések pontosan elárulják, hogy valójában alig vagyunk képesek felismerni a rosszat. Másokban sem igazán ismerjük fel és magunkba sem, ráadásul ez utóbbihoz elengedhetetlen az őszinteség. És azt is tegyük hozzá, hogy a gonosz, a sátán jól ismer bennünket, ismeri a gyenge pontunkat, pontosan tudja, hogy hol kell bennünket támadni. 
Mit jelent számunkra a kísértés? Azt, hogy a gonosz el akar bennünket szakítani Istentől és le akar minket téríteni az Isten felé vezető útról. Nehéz felismernünk hazugságait és megtévesztéseit. De ha az igazsághoz, pontosabban az Evangélium igazságához, Krisztus igazságához ragaszkodunk, és ehhez szabjuk életünket, akkor jó úton járunk. „Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban” (Mk 1,15). Ezzel kezdte egykor Jézus az Ő fellépését az emberek között, és ez a tanítás szól nekünk a nagyböjt kezdetén. Vezessen bennünket Krisztus Evangéliumának igazsága egész életünkön át! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit Te hívsz meg személyesen az Ige szolgálatára. Add, Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk Téged! Segíts minket, hogy az Evangéliumhoz méltóan éljünk! Ámen.