Napi evangélium
2012. február 19. – Évközi 7. vasárnap

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus a lelke mélyén jól tudta, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette a hordágyat, és mindannyiuk szeme láttára kiment. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet soha!”

Mk 2,1-12

Elmélkedés:

Testi és lelki gyógyulás 
Az elmúlt vasárnapokon Péter apostol anyósának, illetve egy leprás betegnek a meggyógyításáról hallottunk. A mai evangélium szintén egy csodás gyógyulás történetét tárja elénk: egy béna, magatehetetlen embert hoznak Jézushoz, aki a járás képességével ajándékozza meg ezt az embert, és a gyógyítással mintegy a bűnök megbocsátását szemlélteti. Az evangéliumi elbeszélés több érdekességet és tanulságot tartalmaz. 

Elsőként nézzük a tömeget, az embereket, akik ott szoronganak a ház előtt, ahol Jézus tartózkodik. Az evangélista sokat nem árul el róluk, csak annyit, hogy kíváncsiak Jézusra és tanítására, s nagyon kitartóak. De van valami furcsa a magatartásukban. Amikor barátai hordágyon hozzák a béna embert, akkor ez a tömeg nem enged utat a beteg számára. Mindannyian jártunk már kórházban, s ha beteget visznek egy hordágyon, udvariasan félreállunk és utat engedünk. Vagy ha például az országúton közlekedve szirénázó mentőautó közelít, akkor minden autós lehúzódik és elengedi. És ezt nem csak azért tesszük, mert a közlekedési szabályok előírják, hanem mert jól tudjuk, hogy a betegnek mielőbb el kell jutnia a kórházba. Az evangéliumi történetben szereplő tömeg másként viselkedik. Az emberek nem mozdulnak. Egyetlen lépést sem tesznek. Nem adnak utat a beteget vivőknek, nem engedik a beteget Jézushoz. Ezzel tulajdonképpen gátolják, akadályozzák egy időre, hogy Jézus gyógyítson. Ennek kapcsán érdemes elgondolkoznunk azon, hogy néha nem állunk-e, nem tartozunk-e azok közé, akik másokat akadályoznak abban, hogy Jézushoz jussanak, Istenhez közelítsenek? És itt nem udvariassági szabályokról van szó, hanem arról, hogy keresztény kötelességünk mások segítése Isten felé. 

Másodikként a betegvivők leleményességére figyelünk fel, amely váratlan fordulatot hoz a történetben. A négy ember, akik a bénát hozták, nagyon határozottak és céltudatosak. Ők mindenképpen Jézus közelébe szeretnének jutni. Nem akadályozhatja meg őket a tömeg mozdulatlansága, és nem állíthatja meg őket semmi. Még a tetőt is képesek kibontani annak érdekében, hogy tervüket véghezvigyék. Magatartásuk példát ad nekünk arra, hogy betegeinket, beteg családtagjainkat és ismerőseinket Istenhez vigyük, számukra Istentől kérjünk gyógyulást, enyhülést, megerősítést szenvedéseikben. Milyen sokan megfeledkeznek erről! Szaladnak orvoshoz, viszik a kórházba, megvesznek minden gyógyszert, felkutatnak mindenféle gyógykezelést, de megfeledkeznek arról, hogy a betegért legalább egy imát elmondjanak, vagy együtt imádkozzanak vele. Mindezek fontosak, de ne feledkezzünk el beteg hozzátartozónk lelkéről sem! Mert a betegnek a lelki gyógyulásra is szüksége van. 

Ezen a ponton érkezünk el a harmadik fontos tanulsághoz. Jézus nemcsak a testi betegséget szünteti meg, azaz visszaadja a járás képességét a béna embernek, hanem a lelkét is meggyógyítja. Igen, az irgalmas Isten a lelki megújulást adja nekünk, amikor megbocsátja bűneinket. És sajnos itt is jelen van az emberi akadékoskodás! Mintha egyesek egyenesen sajnálnák másoktól, hogy megtisztul a lelkük. Tegyük félre az ilyen emberi kicsinyességet, és örüljünk annak, ha valaki visszatalál Istenhez! 

Befejezésül vessünk még egy pillantást a hoppon maradt tömegre! A csodás gyógyítás elbeszélése azzal zárul, hogy a beteg kimegy a házból és távozik. Nem a tetőn keresztül, ahonnan érkezett, hanem az ajtón át megy ki. És a tömeg, amely korábban nem mozdult egy tapodtat sem, most kénytelen utat engedni neki. Képzeljük csak magunk elé a döbbenettől tátott szájjal néző embereket, akik félrehúzódva lassan utat engednek a távozó meggyógyultnak. És képzeljük magunk elé Jézust, aki mosolyogva szemléli őket, majd folytatja a tanítást. Talán az is megérne egy prédikációt, hogy mit taníthatott ezek után nekik. Gondolkozzunk el erről odahaza! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret vervén bőséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik távozásodat követően a Te Nevedben, a Te erőddel, a Te megbízásodból hirdetni fogják mindazt, amit Te hirdettél. Add, hogy a papok szavában felismerjük a Te szavadat! Segíts minket, hogy az Evangéliumhoz méltóan éljünk! Ámen.