Napi evangélium
2012. december 11. – Kedd

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”

Mt 18,12-14

Elmélkedés:

Jézus érdekes példabeszédet mond az egyetlen elveszett bárányt kereső pásztorról. Első pillantásra egészen természetesnek tartjuk, hogy a rábízott állatokért felelős pásztor elindul, hogy megkeresse az egyetlen elveszettet. Aztán amikor belegondolunk, hogy a keresés idejére otthagyja a kilencvenkilenc másik bárányt, veszélynek teszi ki őket, akkor elcsodálkozunk a pásztor magatartásán. Még inkább megdöbbent bennünket, hogy jobban örül a megtalált egyetlennek, mint a többinek, amik nem vesztek el. 
A pásztor akár azt is mondhatta volna magában, hogy nem is olyan nagy veszteség, ha százból egy elveszik. Gondolhatta volna, hogy ettől még biztosan megkapja a munkájáért járó fizetséget, a gazdája biztosan nem fogja emiatt elbocsátani állásából. Mondhatta volna, hogy nem kockáztathatja a többi bárány biztonságát, neki a nyájjal kell maradnia. De ő nem így tesz. 
A pásztor magatartását azonnal megértjük, ha arra gondolunk, hogy a példabeszéd az Isten irgalmáról szól. Arról az Istenről, aki számára minden elveszett ember fontos. Aki nem legyint lemondóan, ha valaki bűnben van, hanem utána indul a bűnösöknek, megkeresi őket, hogy visszavezesse a közösségbe. 
Érdemes az elveszett bárány helyébe képzelnünk magunkat. Sőt, valójában egyedül az elveszett bárány helyébe képzelhetjük magunkat. Jó tudni, hogy Isten elindult felém. Elindult, hogy megkeressen, és visszavezessen oda, ahol biztonságban vagyok. Visszavezessen a közösségbe és az ő közelébe. Örömének oka egyszerű: újra hozzá tartozom! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem Hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében! Ámen.