Napi evangélium
2012. április 8. – Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Elmélkedés:

A hit útján 
A nagypénteki szertartás egyik legmeghatóbb része a Szent Kereszt előtti hódolat. Ilyenkor a hívek nem csak hallgatói az isteni üzenetnek, hanem valóban aktívan kapcsolódnak be a liturgiába oly módon, hogy Krisztus Keresztjéhez járulva térdet hajtanak előtte és megcsókolják azt. Idén történt, hogy a hívek sorában egy gyengén látó gyermeket is a kereszthez vezetett nagymamája és a gyermek rögtön elkezdte kezével kitapintani Jézus alakját. Ő a kezével, az ujjaival lát, érzékeli a világot. A látást egy másik érzékszervével pótolja. A gyengén látók és a vakok számára a látás hiánya nem jelent végérvényes tragédiát, hiszen más érzékszervükkel, kifinomult hallásukkal és érzékeny tapintásukkal megismerhetik környezetüket. Aki testi betegsége miatt nem láthat a szemével, az más módon akarja megismerni mindazt, amit a többi ember láthat. 
Ezt a nagypénteki élményt azért idézem fel és mondom el most, húsvét ünnepén, mert tulajdonképpen egészen hasonlót szeretnénk mindannyian. Jézus eltűnt a szemünk elől. Nem láthatjuk már többé. Meghalt, és sírba helyezték. És mivel néhány nappal később a sírból még a holtteste is eltűnt, ezért még erősebb bennünk a vágy, hogy valamilyen módon biztosat tudjunk Róla. Mennyire érdekes Tamás apostolnak a jól ismert esete, aki nem láthatta a feltámadt Krisztust, amikor Ő megjelent a többieknek, és ekkor Tamás nem egyszerűen csak látni akarta az Urat, hanem meg akarta érinteni, tapintani kezével Krisztus sebeit. 
Lelkileg vak, gyengén látó, sötétben botorkáló emberként keressük a feltámadt Krisztust, és ha már nem láthatjuk Őt szemünkkel, más módon szeretnénk bizonyosságot szerezni arról, hogy valóban él. A Krisztus húsvéti jelenéseiről és találkozásairól szóló evangéliumi beszámolók szerint a hit pótolja mindazt, amit érzékszerveinkkel nem tudunk megtapasztalni. A hit, mint különleges „érzékszerv” segít minket abban, hogy a Feltámadás részesei és tanúi legyünk. Az ünnep imént felolvasott evangéliumában Péter és János apostolokról hallottunk, akik az asszonyok zavarba ejtő híradása után azonnal a sziklasírhoz szaladnak, ahová Krisztus testét nyugalomra helyezték. És mit láthatnak ott? Csak egy üres sírt és azokat a lepleket, amelyek Krisztus holttestét takarták. Talán nem ezt akarták látni. Talán első pillanatban jobban örültek volna annak és megkönnyebbültek volna, ha a sírhelyen megtalálják a halott Krisztust. De az üres síron és a lepleken kívül nem láthattak semmi mást. Nem láthatták a feltámadt Krisztust. Úgy gondolhatnánk, hogy ebben a helyzetben csalódás érte őket, de az evangélista éppen ennek ellenkezőjéről számol be: látták mindezt és hittek. Megszületett bennünk a hit, amely aztán hozzásegítette őket, ahhoz, hogy felismerjék a Feltámadottat. Mert hit nélkül sem ők, sem bárki más nem ismerheti fel a feltámadt Krisztust. 
Jézus ellenfelei eltűntek. Az áruló Júdás, a kegyetlen, Jézust bántalmazó katonák, mindazok, akik halálra ítélésében és Keresztre feszítésében részt vettek, eltűntek és nem hallunk róluk többet az evangéliumokban. A gonoszság képviselői megmutatták magukat egy rövid időre, és eltűntek, helyettük olyanok szerepelnek a továbbiakban, akik elindulnak a hit útján. Az asszonyok, akik életében is kimutatták Jézus iránti szeretetüket, azzal, hogy szolgálták Őt, a tanítványok, akik ugyan lassacskán, de kezdik megérteni, hogy miről beszélt Mesterük, amikor saját halálát és feltámadását megjövendölte, és az apostolok, akik a Feltámadás hirdetői lettek. A Húsvét ünnepe mindannyiunkat szeretne elindítani a hit útján. Nem a Feltámadott látása szemünkkel, nem szavának hallása fülünkkel, és nem is sebhelyeinek érintése kezünkkel ad számunkra teljes örömöt és igazi bizonyosságot arról, hogy Krisztus él, hanem a hit. Kérjük Istentől a hit csodálatos ajándékát! 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, majd az apostoloknak és a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg, és erősítsd bennünk az örök élet reményét! Húsvéti Feltámadásod megújító ereje indítson el minket az Evangélium és a Feltámadás hirdetésének útján! Erősítsd bennünk a reményt, hogy az örök boldogság részesei lehetünk, mert a Téged új életre támasztó mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Segíts minket, hogy az Evangéliumhoz méltóan éljünk! Ámen.