Napi evangélium

2011. január 11. - Kedd

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.

Mk 1,21-28

Elmélkedés:

Az Úr nyilvános működése éveiben legfőbb küldetésének a tanítást és Isten Országa hirdetését tartotta. Nem csupán szavakat mondott, hanem Ő volt az Atya megtestesült Igéje és kimondott szava. Az igazság tanítását hirdette, de semmit sem mondott önmagától, hanem csak azt, amit az Atyától hallott. Ez az isteni háttér az az erő és hatalom, amit észrevesznek az emberek, illetve az, hogy szavait tettei és csodái megerősítették. Még a gáncsoskodó kérdésekre is mindig a legtökéletesebb választ tudta adni, de ha kellett, nem szólt, néma maradt. Ezzel a szótlansággal tűrte a bántalmakat is, amelyeket keresztútján elszenvedett. Nem fecsegett, mert aki sokat beszél, valamit mindig rejteget az emberek elől. Neki nem volt titkolnivalója, nyilvánosan cselekedett és tanított. Boldogoknak nevezte azokat, akik hallgatták tanítását. Mi is boldogok vagyunk, ha nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit Jézus tanít nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Ó, én Istenem, én Uram! Hányan vannak, akik örömüket és vigasztalásukat keresik Tebenned, s akiknek kegyelmeket és ajándékokat osztogatsz. Ellenben nagyon csekély azok száma, akik Neked akarnak örömet szerezni, és mellőzve a maguk érdekét, olyasvalamivel akarnak Neked kedveskedni, ami áldozatukba kerül.

Mert hiszen, én Istenem, Tebenned ugyan nem hiányzik a jóakarat, hogy nekünk kegyelmeket adj; csakis mi követünk el mulasztást azzal, hogy a kapott kegyelmeket nem használjuk fel a Te szolgálatodban, s ily módon nem kényszeríthetünk Téged arra, hogy folyton újabbakat adj.
(Keresztes Szent János)