Napi evangélium

2011. március 27. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

Jn 4,5-42

Elmélkedés:

Újjászületés az élő vízből
Az idei esztendőben a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából arra hívták fel a szervezők a figyelmet, hogy egyre nagyobb gondot okoz a világ nagyvárosaiban a vízellátás. A városok lakossága ugyanis rohamosan növekszik, és komoly nehézséget jelent, hogy mindenki egészséges, tiszta ivóvízhez jusson. A víznek rendkívül nagy ereje van, és akár iszonyatos pusztításra is képes. Tavaly a magyarországi árvizek, néhány hete pedig a Japánban történt földrengés utáni hatalmas szökőár kapcsán figyelhettünk fel erre. De félelmetes pusztító ereje ellenére is az emberiségnek és minden élőlénynek szüksége van a vízre. Időnként napvilágra kerülnek adatok arról, hogy a csapadékhiány, a szárazság milyen károkat okoz a mezőgazdaságban, illetve hogy a föld mely részein okoz komoly egészségügyi problémákat a víz nem megfelelő minősége vagy a vízhiány. Számos szervezet foglalkozik manapság ezekkel a problémákkal és dolgoznak ki terveket a megoldásra. Magyarországon egészen természetesnek tartjuk, hogy rögtön tiszta vízhez jutunk, ha megnyitjuk otthon a csapot, és egyesek már akkor is bosszankodnak, ha csőtörés vagy a hálózat karbantartása miatt néhány órára szünetel a vízszolgáltatás. Ásványvizek tucatjai sorakoznak az áruházak polcain. Olyannyira hozzászoktunk a tiszta vízhez, hogy szinte elképzelni sem tudjuk, hogy a világ más részein milyen komoly gondot jelenthet a víz hiánya, amely emberek millióinak egészségét és életét veszélyezteti.
A mai evangéliumban is vízről hallottunk. Élő vízről, amelynek fogyasztása következtében elmúlik az ember szomjúsága. Jézus kijelentései egykor felkeltették a szamariai asszony érdeklődését, s mi is felfigyelünk e szavakra. Kettejük párbeszéde rendkívül mozgalmas és fordulatos. Jézus a világ legegyszerűbb dolgát kéri, amit egy kútnál kérni lehet: merítsen neki az asszony a vízből, hiszen csak neki van korsója, az útról érkező Jézusnak viszont nincs. Az asszony visszakérdez: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” És ebben a kérdésben egy kis gúnyt érzek. Lám, ez az ember annyira szomjas, hogy odáig képes lealacsonyodni, hogy zsidó férfi létére egy szamariai származású nő segítségét kéri. De az ismeretlen vándor nem sértődik meg, hanem egy másféle vízről, élő vízről kezd beszélni. Az asszony újabb visszakérdezése ismét gúnyos: „Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál?” Ezek után következik a fordulat, amikor Jézus feltárja az asszony múltját, kifejezvén, hogy Ő jól ismeri azt, akivel beszél, az asszonynak viszont fogalma sincs arról, hogy kivel beszélget. Jézus szava igazi fordulatot hoz beszélgetőtársa hozzáállásában, s ettől kezdve már az igazság megismerésének vágyából, a lélek szomjúságából fakadnak a kérdései. A párbeszéd végére eljut annak felismerésére, hogy Jézusban felismeri az élő víz forrását, Jézus szavában az örök élet, az üdvösség tanítását.
Egyházunk régi hagyománya szerint húsvét vigília szertartás egyik eleme a keresztség kiszolgáltatása, amelynek során a bűnös ember a víz által megtisztul és új életre születik. A böjti időszak a keresztelendőket felkészíti a vízből való újjászületésre, minket, megkeresztelt embereket pedig felkészít, hogy húsvétkor megújítsuk keresztségi fogadalmunkat, és felélesszük magunkban azt az isteni kegyelmet, amely által újjászülettünk a keresztségben. A Lateráni Keresztelő Szent János-bazilika melletti híres keresztelőkápolnában a párkányon Nagy Szent Leó pápa verse olvasható, amely összefoglalja a keresztség teológiáját. A vers így fejeződik be: „Szent lesz, aki ebből a szent forrásból születik.”
Akarunk-e inni a Jézus által adott élő vízből? Akarunk-e újjászületni az élő vízből?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus! Hiszem, hogy Te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy Te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a Te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!Ámen.