Napi evangélium

2011. március 23. - Szerda

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy Neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Mt 20,17-28

Elmélkedés:

A kísértés, hogy ne Krisztus, hanem az ember legyen a középpontban, az apostolokat sem kerülte el. Jézus immár harmadszor beszél nekik szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, de ők mit sem törődnek ezzel. Együttérzésük teljes hiányáról tanúskodik, hogy Jakab és János dicsőséges trónra vágyakoznak, de a többiek is ugyanígy gondolkozhattak, különben nem nehezteltek volna meg két társukra.
A mi vágyaink, ambícióink, elképzeléseink és terveink is sokszor egészen hatalmasok. Vágyakozunk az elismerésre, a földi dicsőségre és az üdvösségre, a mennyei jutalomra is. Ehhez azonban keresztút, önfeláldozás, szolgálat vezet, melyet Krisztus tanítványának – a Mestert követve – vállalnia kell.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel Hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert Téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet! Ámen.