Napi evangélium

2011. május 22. – Húsvét 5. vasárnapja

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek Őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”

Jn 14,1-12

Elmélkedés:

Úton az Atya felé
Nemrégiben érdekes hírt olvastam arról, hogy valamelyik észak-európai országból, talán Svédországból vagy Norvégiából nyaralni indult egy fiatal házaspár. Autóval indultak útnak, s céljuk egy spanyol város volt. Az induláskor azonban rosszul táplálták be a város nevét a navigációs készülékbe, egy betűt rosszul írtak, és mivel mindvégig pontosan követték a gép utasításait, ezért egy dél-olaszországi, hasonló nevű városba érkeztek meg. A tévedésük csak az utolsó pillanatban derült ki, de nagy baj nem történt, hiszen módosították az úti célt és néhány napos késéssel megérkeztek oda, ahová eredetileg indultak. Ennél sokkal szomorúbb volt az a tavaly történt eset Magyarországon, amikor mentőt hívtak egy beteghez, de a mentőautó útvonaltervező készüléke rossz irányba kezdte vezetni a segítségre indulókat. A tévedést ugyan észrevették, de az amúgy 20 perces utat egy óra alatt tették meg, s mire kiértek, a beteg életét vesztette. És sajnos halálos balesetre is volt már példa külföldön, amikor valaki egy tóba zuhant autójával a gép hibája miatt. Az ilyen esetek kapcsán elgondolkozunk azon, hogy érdemes-e vakon megbízni az ilyen készülékekben?
Keresztény emberként jól tudjuk, hogy életünknek van végső célja. A mennyei Atyához szeretnénk megérkezni. A mennyországba, az üdvösségre szeretnénk eljutni. A navigációs készülékek ebben aligha segíthetnek minket, hiszen memóriájukban a mennyország nem szerepel a kedvenc helyek között. A keresztény emberek számára viszont ez a legkeresettebb úti cél. Ki segít minket abban, hogy eljussunk az Atyához? Ki segít minket ebben biztosan és tévedhetetlenül? A mai evangéliumi rész erre adja meg nekünk a választ. Jézus arról tanítja apostolait, hogy visszatér oda, ahonnét eljött a világba, visszatért a mennyei Atyához. Majd pedig hozzáteszi, hogy övéinek is követniük kell őt ezen az úton. Tamás apostolhoz hasonlóan talán mi is azt kérdezzük, hogy hová vezet Jézus útja? Hová szeretne vezetni minket Jézus? Pedig Jézus világosan beszél: neki az Atyához kell visszatérnie és nekünk is Atyához kell igyekeznünk.
Évek óta azt tapasztaljuk, hogy az emberek és a családok állandó változásban élnek. És ezek a változások csak felgyorsulnak, mintsem lassulnának. Az emberek kénytelenek hozzászokni a munkahelyi változásokhoz. Az egyik évben itt, a másikban már másik cégnél dolgoznak, vagy új beosztásba kerülnek. Sok család kénytelen időnként lakóhelyet változtatni, illetve a gyerekek is más iskolába járnak. Bár nagyon hasznos az alkalmazkodóképesség és a rugalmasság, én mégis úgy gondolom, hogy ebben a gyorsan változó világban nagyobb biztonságérzetet nyújt az embereknek, ha kitartanak egy hivatásban, egy küldetésben, ha végigmennek egy általuk kitűzött életúton. A világnak és a társadalomnak olyan emberekre van szüksége, akik következetesen végighaladnak egy úton, és arról le nem térnek. Mert valóban szép dolog a segítségnyújtás szándékával egy hétre kiutazni Japánba a földrengés után, de sokkal nagyobbra értékelem annak az orvosnak a munkáját, aki elmegy Afrikába, hogy egész életén át gyógyítsa a szegény betegeket, vagy annak a missziós papnak a szolgálatát, aki elmegy egy távoli földrészre, hogy egész életén át ott szolgálja Isten ügyét.
Elindulni a Krisztus-követés útján, elindulni a keresztény élet útján, elindulni a mennyei Atya országa felé vezető úton és azon kitartani, folyamatosan előre haladni: ez a mi életcélunk.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram Jézus, vezess engem végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts nekem megtalálnom a helyes utat, és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam, s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és Te vezess életutamon! Ámen.