Napi evangélium

2011. január 9. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és Te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”

Mt 3,13-17

Elmélkedés:

Szeretett gyermek
A kereszténység legfőbb kérdése az évszázadok folyamán mindig is az volt, hogy kinek tartjuk Jézust, mit hiszünk személyéről. Jól emlékszünk rá, hogy egy alkalommal Ő is éppen ezt kérdezi tanítványaitól: kinek tartják Őt az emberek, és mit gondolnak róla a tanítványok, akik közelebbről is megismerhették. A kérdésre adott válaszok egészen különbözőek, s e különbözőség mélyén nem csupán az húzódik meg, hogy egyesek felszínesen, mások közelebbről ismerik meg Őt, hanem az is, hogy személyes hitéről ki-ki hogyan képes tanúságot tenni.
A Jézusról szóló vallomások és tanúságtételek ugyan különféle formában nyerhetnek megfogalmazást, de mindegyik közös eleme, hogy Jézust az Isten Fiának tartja. Minket, keresztény embereket az különböztet meg a többi valláshoz tartozóktól, hogy Jézust az Isten Fiának valljuk. Jézus Krisztusnak, mint Isten Fiának megvallása egész keresztény hitünk lényege. Ezen a hitvalláson áll vagy bukik keresztény hitünk.
Amikor magamban felidézem néhány közéleti személyiség, tudós vagy művész ember válaszát a Jézus személyét illető kérdéssel kapcsolatban, akkor egészen személyes vallomások jutnak eszembe, amelyekben felidézik gyermekkori és későbbi istenélményeiket, találkozásaikat az élő Istennel, az emberekben élő, a Szentírásban felfedezhető, a szentségekben megtapasztalható Istennel. Észrevettem, hogy ha püspököknek, papoknak vagy szerzeteseknek tették fel a kérdést, hogy ki számukra Jézus, ők sokkal óvatosabbak. Ők is mondanak személyes élményeket, mert hiszen többek között hivatásukat is Jézustól kapták, de szívesen indulnak ki abból, hogy mit mond Jézus önmagáról. Egészen izgalmas útra lépünk, amikor arról kezdünk el elmélkedni, hogy mit mondott, tanított, vallott Jézus Önmagáról és ez milyen nyomot hagy lelkünkben. Jézus kijelentéseit természetesen a Szentírásból, az evangélisták, főként Szent János révén ismert számunkra. Idézzünk fel néhányat! Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), Én vagyok az élet Kenyere (Jn 6,35), Én vagyok a világ Világossága (Jn 8,12), Én vagyok a jó Pásztor (Jn 10,14), Én vagyok a Feltámadás és az Élet (Jn 11,25).
Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy ezekben a mondásokban Jézus nem nevezte magát Isten Fiának, és tegyük hozzá, hogy más kijelentéseiben sem találkozunk ezzel. Az Atyával való szoros kapcsolatáról, egységéről viszont több alkalommal beszélt tanítványainak. „Én és az Atya egy vagyunk (Jn 10,30). E szempontból legfontosabb vallomása halála pillanatában a kereszten hangzott el, amikor Istent Atyjának vallotta: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46). Ha Jézus kevés utalást tett beszédeiben Istenfiúi mivoltáról, honnan tudunk arról, hogy Ő valóban az Isten Fia? Mindenekelőtt nem emberi vallomásokból, hanem a mennyei Atya tanúságtételéből, ami Jézus megkeresztelkedésekor hangzott el: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,17). A mai napnak, Jézus megkeresztelkedése ünnepének az a legfontosabb mondanivalója, hogy a mennyei Atya tanúságot tesz arról, hogy Jézus az Ő fia.
Isten talán olyan büszkén akar ránk tekinteni, ahogyan a földi édesapák és édesanyák tekintenek gyermekükre, aki sikereket ér el. Jézus megkeresztelkedése azért fontos esemény, mert ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy Ő az Isten Fia. Ehhez hasonlóan elmondhatjuk, hogy a keresztség felvétele mindenekelőtt azért jelentős számunkra, mert ekkor válunk a mennyei Atya gyermekeivé. Őrizzük meg magunkban az istengyermekség kegyelmét, amelyet a keresztségben kaptunk, hogy Isten mindig büszkén mondhassa rólunk, hogy az Ő szeretett gyermekei vagyunk!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, mindig az Atya kedves gyermeke maradjak. Lakjék bennem a Szentlélek, Ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Ámen.