Napi evangélium

2011. január 2. – Vasárnap, Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

Mt 2,1-12

Elmélkedés:

A jelet követve
A legenda szerint a németországi városban, az ezeréves rózsáról híres Hildesheimben élt valamikor egy gyönyörű leány. Mivel a munkához nem nagyon értett, minden szabadidejében a zongora mellé ült, hogy játsszon és énekeljen. Ahogy felnőtt, szépségének és csodálatos énekének híre messzi földre jutott. A vándorok és zarándokok, akik Hildesheimbe érkeztek, hogy megnézzék a székesegyház mellett a híres rózsát, ha tehették, nem mulasztották el megnézni a csodaszép lányt is. Sokan szerették volna feleségül venni, de ő nem engedett kérőinek. A leány aztán beleszeretett egy fiúba, aki hamarosan megkérte kezét. Az apa azzal egyezett bele, hogy a fiú előbb tegyen szert vagyonra és legyen jó állása. A fiú egy január eleji napon a templomban meghallgatta a prédikációt, amely a napkeleti bölcsekről szólt. Gazdagok, tehetősek lehettek, ha aranyat, tömjént és mirhát, tehát nagyon értékes ajándékokat tudtak magukkal vinni. Ettől kezdve a fiú gondolatai állandóan csak a három királyon jártak. Előkelő ruhában, koronával a fejükön képzelte el őket, s gondolataiban mindhárman aranyat cipeltek. Később pedig varázslóknak képzelte őket, akik mindent arannyá tudnak változtatni. Vágyott a királyok aranyára, hogy feleségül vehesse a leányt. A történetnek szomorú vége lett: a fiú megőrült, beleőrült az arany utáni sóvárgásba és bolondok házába került. Amikor a leány értesült erről, bánata hamarosan a sírba vitte.
Ez a kis történet azt igazolja, hogy a háromkirályokról, pontosabban a napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi elbeszélés az évszázadok során mennyire megmozgatta az emberek fantáziáját, ugyanakkor figyelmeztet minket arra is, hogy helytelen, kapzsi képzelődéseink rossz útra vezetnek minket. A mai napon, Urunk megjelenésének ünnepén, amelyet a magyar hagyomány Vízkeresztnek nevez, Szent Máté evangéliumából olvastuk fel a távoli keletről útnak induló és a különös égi jelet követő bölcsek történetét. A szöveg nem beszél királyokról, hanem bölcseket említ, de a gazdag ajándékból következtetünk arra, hogy uralkodók lehettek. Az evangélista azt se jelöli meg, hogy szám szerint hányan voltak, csak a három ajándékból következtetünk arra, hogy talán éppen ennyien lehettek. Szintén a későbbi hagyománynak köszönhető, hogy a Gáspár, Menyhért és Boldizsár névvel emlegetjük őket.
De mivel valójában nem ezek a részletek a lényegesek, érdemes visszatérnünk az eredeti evangéliumi szöveghez, amely fontos tanulságokat rejt számunkra. A bölcsek egy csillagot, egy csillag fényét követve jutnak el először Jeruzsálembe, majd onnan Betlehembe, a kis Jézushoz. A csillagot tehát isteni jelnek, követendő jelnek tekintik, s ez a felismerés, ez a hit segíti őket, hogy eljussanak céljukhoz, megtalálják a keresett gyermeket. Útjuk vége felé közeledvén, szinte közvetlenül a célba érkezés előtt több dolog is megállásra készteti őket. Egy időre eltűnik előlük a csillag. A nagyvároshoz, Jeruzsálemhez érkezve akár azt is gondolhatták volna, hogy célhoz értek, e hely méltó egy király születéséhez, de ők mégsem hitték ezt, hanem tovább akartak menni. És ott van Heródes király gonosz szándéka, amely szintén megakadályozhatta volna őket abban, hogy elérjék céljukat. De az a tény is megállíthatta volna őket, hogy az írástudók, akik a prófétai jövendölésekben megtalálták, hogy az új királynak Betlehemben kell megszületnie, e nagyszerű dolog felfedezését követően nem tesznek egyetlen lépést sem, nem indulnak el, mert talán maguk sem hisznek abban, hogy az ő idejükben teljesednek be a jövendölések.
A kitartó keresés, a kitartó előrehaladás hozza meg a fáradozás jutalmát számukra: megtalálják a Gyermeket és kifejezhetik hódolatukat Isten Fia előtt. Az előttünk álló esztendőben ez a kitartás vezessen minket is, hogy az isteni útmutatást követve előrehaladjunk lelkiekben és szüntelenül közeledjünk Jézushoz, aki életünk Ura és Királya. Ne szédítsen meg minket a királyok aranya! Figyeljünk a Gyermekre, a kis Jézusra, aki mennyei kincseket ad mindannyiunknak!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus! Betlehemi csillagod fénye töltse be szívünket, és világítsa meg életutunkat! Téged keresünk, Feléd indulunk, Hozzád szeretnénk eljutni, kifejezzük hódolatunkat Előtted, akiben felismerhetjük Isten Fiát és Megváltónkat. A hit fénye oszlassa el félelmeinket, szüntesse meg aggodalmainkat, hogy bátran haladjunk Feléd és az örök élet felé! Ámen.