Napi evangélium

2011. február 6. – Évközi 5. vasárnap

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”

Mt 5,13-16

Elmélkedés:

Életízesítő
Évekkel ezelőtt ajándékba kaptam egy érdekes receptkönyvet, amelynek az volt az érdekessége, hogy minden étel mellett volt egy hozzá kapcsolódó kis történet. Ebben a könyvben olvastam, hogy valahol Angliában van egy indiai étterem, ahol a tulajdonos, a főszakács és a felszolgálók is Indiából származnak, s természetesen eredeti indiai ételeket kínálnak a vendégeknek. Az étterem arról híres, hogy egy hagyományosan erősen, csípősen készülő indiai ételt ők tudnak a világon a legerősebbre készíteni. Annyira magabiztosak önmagukban, hogy azzal ajánlják ezt az ételt, hogy ha valaki az egész adagot meg tudja enni, akkor nem kell kifizetnie az árát. A tulajdonos derűsen megjegyezte, hogy ez még bizony senkinek sem sikerült, annyira erős paprikát, borsot és egyéb fűszereket használnak ehhez az indiai ételhez.
Az emberek többsége nem szereti, talán nem is bírja a túlzottan fűszeres ételeket, de a másik véglet sem jó, azaz, ha íztelen az étel. A különféle népek világszerte sok száz fűszert használnak ételeik elkészítéséhez. Talán a só az egyetlen az ételízesítők közül, amelyet mindenütt ismernek és használnak. Ha egy ételből kimarad a rozmaring vagy a majoránna, talán észre sem vesszük, de ha sótlan, azt mindenki azonnal észreveszi. A só tehát alapvető ízesítő, amelyre szüksége van az emberi szervezetnek, de túlzott fogyasztása káros lehet, s betegségeket okozhat.
A mai vasárnap evangéliumában Jézus többek között a sóról beszél, de nem étkezési tanácsokat ad nekünk és nem is recepteket ajánl. Ezt mondja az Őt követő és Vele élő tanítványoknak: „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13). A hasonlat nem csupán az egykori tanítványokra értendő, hanem ránk is vonatkozik. Miként a só tartósítja és ízesíti az ételeket, ugyanúgy nekünk, keresztényeknek ízt kell adnunk környezetünknek és a világnak. Jézus szavai szerint az ízét vesztett só nem való semmire, teljesen értéktelen. A termőföldre nem szabad szórni, mert kipusztulna tőle minden. Legfeljebb az útra dobják, ahol a földbe tapossák az arra járó emberek. Ha az isteni szeretet és jóság ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Jézus azt kéri tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során Jézus örömhíre, üzenete nem veszíti ízét, s nem veszít időszerűségéből. A ma élő embernek is szüksége van az evangélium ízére. Az örömhírből akár egy csipetnyi is elegendő ahhoz, hogy benne az ember rátaláljon, ráérezzen az őt vezető isteni igazságra.
Manapság sokan panaszkodnak, hogy egyre kevesebb a vallását gyakorló keresztény, s csökken a hitük szerint élők száma. Lehet, hogy ez valóban így is van, de szerintem ez nem gond. A sóból nem kell sok az ételbe, mert különben ehetetlenné válik. Lehet, hogy kevesebben vannak a hitüket gyakorló emberek, de tapasztalatom szerint e kevesek valóban elkötelezettek. Ha kevesen is vagyunk, teljesíteni tudjuk Krisztus parancsát, azaz hirdetni tudjuk az Ő örömhírét a világban minden embernek, s jócselekedeteinkkel jó ízt tudunk adni az emberi közösségeknek és a társadalomnak. A megromlott, ízét vesztett keresztény ember és keresztény közösség nem való semmire, hiszen nem képes teljesíteni hivatását. Őrizzük meg magunkban a krisztusi ízt, hogy azt a világnak adhassuk! Váljunk a föld sójává és a világ világosságává! A só alapvető ételízesítő. Krisztus tanítványának lenni pedig igazi életízesítő.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus! Körülöttem a romlás, a pusztulás sokféle jelét látom. Önmagukat pusztító embereket és saját világukat pusztító, élhetetlenné tevő embereket. És Te engem nevezel a föld sójának, a világ sójának és a romlást megállító sónak. Tudom, hogy ebben a világban kell élnem, de Hozzád tartozva, hogy a Te örömhíred, a Te tanításod, a Te igazságod jó ízét adhassam a világnak. Éljen bennem a krisztusi íz: az öröm és a jóakarat. Ámen.