Napi evangélium
2011. február 3. - Csütörtök
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével
elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett.
Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak
vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut
kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok
ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem
fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a
port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok
elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt
kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13
Elmélkedés:
Azt követően, hogy Jézus látogatást tett Názáretben, missziós útra
küldi apostolait. A történet első eleme azt az üzenetet hordozza minden
Krisztus követő számára, hogy a tanítvány mindig az Úr küldetésében
jár. Nem saját elhatározásából indul útnak, nem a maga igazságát
hirdeti, hanem Krisztus követeként tesz tanúságot arról, aki őt küldte.
Jézus ezután gyakorlati tanácsokat ad a missziós útra induló
apostoloknak. Olyan tanácsok ezek, amelyeket szívesen értelmeznénk úgy,
hogy nem kell őket komolyan venni manapság. Amikor az evangélium
hirdetésére napjainkban vállalkozunk, akkor nyilvánvalóan nem az a
lényeg, hogy van-e nálunk tarisznya vagy hátizsák, hanem hogy
felvállaljuk-e az eszköztelenséget és rá merjük-e magunkat bízni
Istenre? A történet ugyanis éppen e tanulság irányába vezet minket.
Jézus életformáját követve és önmagunkat teljesen Istenre bízva érdemes
hirdetnünk az örömhírt.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen
be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz
hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a
szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és
az Egyházban.
Ámen.
(Jean Vanier)
Kommentáld!