Napi evangélium

2011. február 1. - Kedd

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta Őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre Ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De Ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De Ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.

Mk 5,21-43

Elmélkedés:

„Ne félj, csak higgy!” – e szavakkal bátorította Jézus az elöljárót, akinek meghozták a szomorú hírt leánya halálról. Az egyik oldalról a szolgákat hallja, akik azt mondják, hogy már nincs mit tenni, nincs semmi értelme annak, hogy Jézus odamenjen, a másik oldalról pedig elhangzik a bátorító szó. Az elöljáró ott áll a halál könyörtelen ténye és a jézusi ígéret között. Melyiknek higgyen? És kinek higgyen? Kié lesz a végső győzelem? A halálé vagy életé? Döntését meghozza, nem hallgat a szolgákra és vonja vissza kérését. Jézus a házába megy, feltámasztja leányt és visszaadja őt családjának. Ahogyan korábban hite legyőzte félelmét, most az öröme győz a szomorúság felett.
Milyen nehéz nekünk elhinnünk, hogy az élet győz a halál felett. A végső szó a feltámadásé. Vajon elég erős-e a hitünk ahhoz, hogy legyőzze félelmeinket és aggódásainkat. Csak akkor volna okunk a haláltól való félelemre, ha Jézus em ígérte volna meg nekünk a feltámadást és az örök életet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte hív: ember, munkába kezdj! De Te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.  Ámen.
(Szent Efrém)