Napi evangélium
2011. december 3. - Szombat
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8
Elmélkedés:
Adventben mindig reménnyel várakozunk. Azzal a reménységgel, hogy egyre közelebb ér hozzánk a mennyek országát hirdető és megvalósító Jézus. Azzal a reménnyel várakozunk, hogy hamarosan találkozunk a Megváltóval, az Isten Fiával.
Adventben mindig reménnyel várakozunk? De vajon tényleg él bennünk a remény? Az adventi készület idején erősíteni szeretnénk magunkban a reményt és szeretnénk felébreszteni azt a reményvesztett emberekben. Jézusnak egykor megesett a szíve az embereken, akik olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Vajon megesik-e a szívünk korunk csalódott és remény nélküli emberein? A remény olyan érzés a szívünkben, amely az örök élet és Isten felé irányít. Adventben szeretnénk sokaknak visszaadni elveszett reményüket.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Én Uram és én Istenem, milyen titokzatosak a Te csodáid! Olyanok vagyunk itt a földön, mint az együgyű pásztorfiúk: azt hisszük néha, megértünk téged. De hogyan lehetne ez igaz, amikor önmagunkat sem értjük meg?
(Avilai Szent Teréz)
Kommentáld!