Napi evangélium
2011. augusztus 28. – Évközi 22. vasárnap

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!” 
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”

Mt 16,21-27

Elmélkedés:

Elbukás és felemelkedés 
A közelmúltban egy fiatal, akit – véletlenszerűen választván egy nevet a kalendáriumból – nevezzünk Eszternek, elmesélte, hogy családi nyaralásuk során jártak egy vidámparkban és mindenféle egyéb szórakoztató játék mellett kipróbálta a hullámvasutat. Először nagyon félelmetesnek tűnt számára, hogy nagy magasságba felmegy a szerkezet, aztán iszonyatos gyorsasággal halad lefelé, éles kanyarokat vesz közben, ezért nem akarta kipróbálni, de a testvérei unszolására mégiscsak felült rá, és ő is ment egy kört. Én még soha nem ültem ilyen szerkezeten, ezért megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés volt számára. Eszter nagyon röviden foglalta össze élményét a hullámvasúttal kapcsolatban: „Felfelé, amikor lassan mentünk, az nagyon jó volt, de lefelé, az szörnyű volt! Kizárólag olyanra ülnék fel a jövőben, amelyik csak felfelé megy, de olyan nincs!” 
Ez a kis párbeszéd jutott eszembe a mai evangéliummal kapcsolatban. A múlt vasárnap Péter apostol Jézusról tett csodálatos hitvallásáról, az ő lelki útjának magaslatáról hallottunk, ma pedig hirtelen hullámvölgybe, lelki mélypontra kerül. Az elmúlt héten hallott hitvallása kapcsán Jézus elismerően állapította meg róla, hogy meghallotta, felismerte az isteni kinyilatkoztatást, most pedig éppen az ellenkezője történik: Péter nem az Isten akarata szerint gondolkozik, nem képes megérteni és elfogadni Isten szándékát, amikor határozottan elutasítja, hogy mesterét szenvedések érhetik. Péter hitvallása erősíti kapcsolatát Jézussal, most viszont kijelentése Jézus botránkozását váltja ki, és azt, hogy az Úr nem akar vele közösségben lenni. Péter esetében nem ez volt az egyetlen felemelkedés és mélypont. Gondoljunk csak például a három héttel ezelőtt olvasott evangéliumra, amely Jézus vízen járásáról szólt. Akkor Péter először nagy magabiztossággal, vakmerően kéri Jézustól, hogy járni tudjon és bátran indul el a vízen, mert hisz abban, hogy Jézus parancsára képes erre. Amikor viszont kételkedni kezd, rögtön süllyedni kezd, s vesztét érezvén mindjárt alázattal fordul Mesteréhez, hogy mentse meg. De az apostol másik lelki mélypontja is eszünkbe jut, amikor a főpap házának udvarában a szolgák és szolgálók kérdésére háromszor tagadja meg Jézust, pedig az Úr előre figyelmeztette őt az utolsó vacsorán (vö.: Mt 26,69-75). De a háromszoros tagadást jóvátéve háromszor vallja meg szeretetét Jézus iránt a feltámadást követően (vö.: Jn 21,15-19). 
A felemelkedés és az elbukás, a hit bátor megvallása és a kételkedés, az alázatosság és a túlzott magabiztosság hullámvasútszerű lelki útját Péterhez hasonlóan mindannyian végigjárjuk. Ahogyan egykori gimnáziumi tanárom szokta mondani: A hívő embert időnként megkísérti a kételkedés, de a hitetlenekben is felébredhet időnként a hit. Talán azt szeretnénk, hogy lelki életünk folyamatos emelkedés, fejlődés legyen és ne érjenek bennünket kísértések, de erre egyáltalán nincs esélyünk. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy Isten soha nem engedi, hogy olyan nagy kísértések érjenek bennünket a gonosz részéről, amelyeket nem tudunk visszautasítani. Isten megadja nekünk a kegyelmet, hogy kitartsunk mellette. 
Befejezésül még egy gondolatomat szeretném megosztani, amin talán érdemes elgondolkoznunk: Péter akkor kezd el tiltakozni, amikor a szenvedésről hall. A szenvedéssel való személyes találkozás sok ember hitét megrendíti, sokakat taszít lelki mélységbe. És mégis éppen a szenvedés, Krisztus szenvedése, az Úr kereszthalála, és az a hit, hogy mindennek van értelme és értéke, hozza meg számunkra a megváltást, az üdvösséget, a lelki felemelkedést és a feltámadást. 
© Horváth István Sándor

Imádság: 
Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak Téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak Téged, és Irántad érzett szeretetem mindig Hozzád vezessen és kössön! Ámen.