Napi evangélium

2011. április 3. – Nagyböjt 4. vasárnapja

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod Őt, aki veled beszél: Ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult Előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Jn 9,1. 6–9. 13–17. 34–38

Elmélkedés:

A tisztulás ideje
Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet, amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajt nagy öröm, csupán egy alig észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment tovább, és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő koldustól? A költő egy reggelen egy szál virágot adott a koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca, talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.
Ez a kis történet jutott eszembe a vak koldus csodás meggyógyítását olvasva. Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul a beteg. Még az is előfordul, hogy nincs is a beteg közelében, s mégis megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában élő pogány százados szolgájának esetére (vö.: Mt 8,5-13). De most furcsa, legalábbis nekünk egészen furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való érintésnek köszönhetően, vagy annak eredményeként, hiszen mindez bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, ha más esetekben nem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő jel. Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a bűntől való megtisztulásra. A farizeusokkal való beszélgetés és vita témája e kettős tisztulás.
A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét. Bűneinkkel saját magunkat sározzuk be, elfedvén ezzel az istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten megtisztítja arcunkat, szívünket és lelkünket, hogy újra tiszták legyünk. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet minket, mikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme. A szabad ember öröme, aki megérezte, hogy minden pénznél és emberi adománynál többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a Te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy Veled találkozzam. Megbocsátó Kegyelmed mindennél többet ér számomra! Ámen.