Napi evangélium

2011. április 27. – Szerda

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg Őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták Őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy Ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, Őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban Őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De Ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

Lk 24,13-35

Elmélkedés:

A két tanítvány csalódottan indul haza Jeruzsálemből Emmauszba. A hozzájuk csatlakozó személyben egész úton csak egy idegent látnak. Csodálkozva és lelkesülten hallgatják ugyan az ismeretlen útitárs szavait, de nem ismerik fel azt, akinek tanítványai voltak. Az ő számukra a kenyértörés hozza meg a fordulatot. Nagyon sajátos cselekedet ez Jézus részéről, amely jelenlétére utal. Miután a tanítást hallva megnyitották értelmüket, most a szemük nyílik fel. Az élmény, a találkozás és a felismerés élménye rögtön arra indítja őket, hogy megosszák a többiekkel az örömhírt: Jézus feltámadt, újra él és találkoztak vele. A szentmisében a kenyértöréskor mi is felismerhetjük a feltámadt Urat.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy életem a tökéletes Szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök Hozzád, hogy a Benned rejlő végtelen Szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a Te Szeretetednek vértanújává tegyen.
Igen, így akarok elkészülni rá, hogy Előtted megjelenhessek: a szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a Te irgalmas Szereteted karjaiba repülni. Ámen.
(Lisieux-i Szent Teréz)