Napi evangélium

2011. április 21. - Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el Őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, Te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15

Elmélkedés:

Elfogadni Isten hívását
Az újszövetségi szentírásban több alkalommal olvasunk arról, hogy Jézus étkezéseken vesz részt. Lehet ez ünnepi lakoma vagy egyszerű, hétköznapi étkezés. Gondoljunk csak a kánai menyegző elbeszélésére, amikor a mi Urunk édesanyjával és tanítványaival együtt részt vett a fiatal házaspár lakodalmi összejövetelén. Más alkalmakkor például vámosok hívták meg Őt házukba. Jézus elfogadta a meghívásokat, még akkor is, ha a vallási vezetők többször kifogásolják, hogy bűnösök házába tér be étkezni, ami egy zsidó ember számára nem volt megengedett. Ezekben az esetekben Jézus mindig vendég. Meghívják Őt és Ő elfogadja a meghívást.
Ugyanakkor Jézus több alkalommal mond példabeszédet, amelyekben étkezésről, sőt igazi lakomáról van szó. Ezek az elbeszélések tulajdonképpen arról szólnak, hogy Isten a vendéglátó, aki meghívja az embereket egy örömteli együttlétre, egy közös étkezésre. Feltűnő, hogy az emberek sokszor visszautasítják Isten meghívását. Mindenféle kifogást keresnek, csak hogy ne kelljen elmenniük. Nem komoly akadályokról vagy legyőzhetetlen nehézségekről van szó, hanem arról, hogy ürügyet keresnek a távolmaradásra. Jól ismert példája ennek a királyi menyegzőről szóló történet (Mt 22,1-14). A király elküldi szolgáit, hogy meghívjon sokakat a lakomára. De a meghívottak különféle kifogásokkal állnak elő és visszautasítják a meghívást, visszautasítva ezzel az együttlétet és az örömben való osztozást. Munkájukra, elfoglaltságukra, sok-sok tennivalójukra hivatkoznak és visszautasítják a szeretetteljes hívást.
Az étkezésekkel kapcsolatban említsük még meg Jézus csodáit, azaz a csodálatos kenyérszaporításokat. Mind a négy evangéliumban olvashatunk arról, hogy a Galileai-tó partján Jézus mindössze öt kenyérrel és két hallal több ezer embert lakatott jól (Mt 14,13-21; Mk 6,31-44; Lk 9,10-17; Jn 6,1-15). Emellett Máté és Márk evangéliumában egy másik, hasonló esetről is olvashatunk, amikor Jézus hét kenyérrel és néhány hallal táplálja az embereket (Mt 15,32-39 és Mk 8,1-10). Érdekes, hogy ezekben az esetekben az emberek elfogadják a táplálékot, ugyanúgy, mint később, amikor a feltámadt Jézus jelenik meg az apostoloknak és látja őket vendégül, gondolok itt az emmauszi tanítványok történetére, vagy amikor Jézus hallal látja vendégül az apostolokat. A csodálatos kenyérszaporítás eseménye előrevetíti az Oltáriszentség alapítását, azaz Jézus utolsó vacsoráját, amelyet ma, Nagycsütörtökön ünneplünk. Itt is megcsodálhatjuk az emberek felé irányuló, gondoskodó isteni szeretetet. Jézus kenyeret ad az apostoloknak, amely az Ő Teste. Ez ismétlődik meg minden Szentmisében. Isten kenyeret, egészen különleges kenyeret, Élő Kenyeret ad az embereknek és ez a kenyér valójában Krisztus Teste. Isten meghív minket egy lakomára, egy közös étkezésre, amely során Vele találkozhatunk és megízlelhetjük az általa adott csodálatos kenyeret. De elfogadjuk-e ezt a meghívást? Táplálkozunk-e az Élő Kenyérrel, Krisztus Testével?
Ahogyan a jézusi példabeszédekben szereplő meghívottak nem fogadták el a meghívást, ugyanúgy manapság is sok ember visszautasítja Isten hívását a szentmisére. Kifogásokat keresnek és találnak, mert nem akarnak együtt élni Istennel. Egyesek megsértődnek azon, hogy az Egyház ajánlja, hetente egyszer kötelezővé teszi a szentmisén való részvételt. Mások tagadják, hogy szükségük volna rá. Ismét mások rendkívüli nehézségekre hivatkoznak. A Szentmise nagyon egyszerűen együttlét, egyesülés Istennel. Ne zárjuk ki magunkat az együttlét öröméből! Ne utasítsuk vissza Isten meghívását! A nagylelkű és bőkezű Isten Önmagát adja nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy Testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben Téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Ámen.