Napi evangélium

2011. április 10. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok Neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: Te küldöttél engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.

Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés:

Remény a feltámadásra
Egykori hittanos tanítványom, akit nevezzünk Eszternek annak érdekében, hogy valódi neve és személye ne kerüljön nyilvánosságra, mesélte el nekem élményét. Nemrégiben meglátogatta a kórházban súlyosan beteg nagypapáját. Az idős ember állapota láttán az orvosok egyértelműen kijelentették, hogy halála néhány napon belül várható. Nem szomorúságot akartak ezzel okozni a családtagoknak, hanem lehetőséget szerettek volna adni, hogy mindenkinek időben el tudjon köszönni az életből távozni készülő kilencven esztendős embertől. Eszter is búcsúzni ment a kórházba egy késő délután a munka után. A kopott ajtók, a falakról málló vakolat, a félhomályos folyosók és kórtermek mind-mind az elmúlást sugallták. A nyomasztó környezettől feltűnően elütött az ágynemű tisztasága, amelyről az jutott eszébe, hogy bizonyára ilyen tisztaság várja nagyapját a túlvilágon, a mennyben. Az ágy mellé ülve Eszter hosszasan időzött, alig beszéltek közben egymással, inkább hallgattak. Mindketten érezték, hogy a földön ez az utolsó találkozásuk. Elbúcsúzván a fiatal lány még egyszer, utoljára visszatekintett, hogy búcsút intsen, s ekkor vette észre a betegágy fölötti képet, egy régi festmény másolatát, amelyet talán évtizedekkel korábban, még abban időben, amikor szerzetesnővérek ápolták a betegeket a kórházban, tehetett valaki a falra. A kép Lázár feltámasztását ábrázolta. Vigasztaló volt számára ebben a pillanatban észrevenni és később felidézni ezt a képet, amelyet az évek során talán sokan észre sem vettek, de amely bizonyára számos haldoklónak és családtagnak nyújthatott reményt a feltámadásra.
A mai vasárnap evangéliuma Lázár feltámasztásáról szól. Amikor Jézus hírt kap arról, hogy a barátja beteg, nem indul azonnal hozzá. Késlekedik, s csak két nap múlva indul útnak, hogy felkeresse őt. Betániába érve értesül a szomorú hírről, hogy Lázár meghalt. Jézus beszélgetni kezd az elhunyt testvérével, Mártával. Mintha kissé elbeszélnének egymás mellett, s nem értenék egymás szavait és egészen mást gondolnának a feltámadásról. Márta a múltról beszél, Jézus pedig a jövőről. A beszélgetés elárulja számunkra, hogy az embernek mindig van olyan elképzelése, amelyet jónak tart, sőt jobbnak, mint Isten akaratát. Erről árulkodik Márta kijelentése: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21). Egészen másban bízott, mint amit Jézus tenni fog. Márta a saját emberi világába hívta előzetesen Jézust, Jézus viszont őt akarja hívni az isteni kegyelem világába. Sok esetben mi is pontosan így gondolkozunk és viselkedünk. Ahhoz kérjük Isten hatalmát, hogy a mi akaratunk, a mi elképzelésünk valósuljon meg. Isten viszont az ellenkezőjét szeretné, meghív minket, hogy az Ő akarata szerint éljünk, s engedjük, hogy Ő vezesse életünket. Ha továbbra is és a végletekig ragaszkodunk a magunk akaratához, sosem jutunk előbbre. Át kellene lépnünk Isten világába, s engednünk kellene, hogy Ő irányítsa a történéseket. Az Ő terve szerint jöjjön létre az élet és történjen a halál. Az Ő akarata szerint érjen minket a szenvedés és Tőle várjuk a gyógyulást.
Lázár feltámasztásának története vigasztalja meg a haldoklókat! Bennünk pedig erősítse a feltámadásban való hitet és az örök élet reményét!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus, szeretteim elvesztése, a halállal való találkozás minden alkalommal próbára teszi hitemet. Te is megrendültél, amikor értesültél barátod, Lázár haláláról. Engem is mélyen megrendít, amikor hozzám közel álló személy távozik az élők sorából. Hiszem és hittel vallom, hogy Te vagy az élet és a halál Ura. Hiszem és hittel vallom feltámadásodat. Hiszem, hogy számomra is van feltámadás. Ámen.