Napi evangélium
2010. november 18. - Csütörtök
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva
fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a
napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed
előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít
és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid
közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel
látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44
Elmélkedés:
Jézus sírni kezd, amikor meglátja Jeruzsálemet. Vajon a kőből épült
várost siratja? Látszólag talán igen, hiszen megjövendöli a város
ostromát és pusztulását, ami a zsidó háborúban valóban be is
következik. Jézus megsiratja Jeruzsálemet, amely azóta is csak a
nevében a béke városa, és megsiratja a templomot, az Atya hajlékát.
De szavai túlmutatnak a városon és lakóin. Figyelmeztetése nekünk
is szól: bárcsak mi is felismernénk, ami üdvösségünkre szolgál! Mennyi
hiábavaló és haszontalan dologgal töltjük időnket! Mennyi fölösleges
tevékenységet végzünk! Mennyi mindennel veszélyeztetjük üdvösségünket!
Világosítsa meg a Szentlélek értelmünket, hogy felismerjük az üdvösség
útját, és erősítse meg akaratunkat, hogy hűségesen járjunk ezen az úton.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, végtelenül gazdag Isten, aki úgy
kifosztottad magad, hogy istállóban születtél, Názáretben szegénységben
nevelkedtél, s a legtökéletesebb elhagyatottságban haltál meg a Keresztfán: engedd, hogy a világ mulandó javait mi is megvessük és úgy
használjuk, mintha nem lennének a mieink. A szegényeket bőven
részesítsük belőlük, hogy egykor a Te örök javaidban részesülhessünk,
Jézusunk, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodol
örökkön örökké! Ámen.
(Páli Szent Vince)
Kommentáld!