Napi evangélium

2010. június 6. – Vasárnap – Úrnapja, Krisztus Szent Teste és Vére

Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek Nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

Lk 9,11b-17

Elmélkedés:

Áldott kenyér
Az elmúlt napokban Móra Ferenc: Istenáldotta búza című elbeszélése akadt a kezembe, nyilván nem véletlenül. Emlékeztem rá, hogy évekkel ezelőtt már olvastam a történetet, de jó volt felfrissíteni, mert mondanivalója kapcsolódik a mai ünnephez, Krisztus Szent Teste és Vére napjához. A történet szerint az író az aratás után egy idős nénivel találkozik, aki a tarlón maradt kalászokat gyűjtötte össze a földről. Mivel a zsákja túl nehéznek bizonyult, az író segített neki hazavinni azt, s útközben mesélte el neki a szegény öreg az Istenáldotta búza történetét. Úgy esett ugyanis, hogy miután a jó Isten megteremtette a világot, leküldte az angyalokat az égből, nézzék meg, hiányzik-e még valami a földön. Az angyalok hamarosan jelentették neki, hogy bizony elfelejtett búzát teremteni az emberek javára. A hiba kijavításaként a jó Isten megparancsolta, hogy az angyalok azonnal rázzák ki a mennyei asztal terítőjét. A lehulló morzsákból szerte a világon búza termett. De ez nem volt igazi szép búza, hanem csak alacsony szárú, ritkás kalászú, kicsiny szemű búza, amolyan vadbúza. Az embereknek nem is tetszett, gaznak tartották, s ügyet sem vetettek rá. Mert az emberek mindig olyanok voltak a földön, hogy a jó nem kellett nekik, még akkor sem, ha rájuk parancsolták. De azért volt két testvér, akik nem vetették meg Isten ajándékát, s elvetették e búza magvait. Aratáskor, ha több nem is, de két zsákkal termett az apró szemű búzából, amelyen megosztoztak. Az egyik testvér odahaza azt gondolta, hogy a fele búzáját odaadja a másiknak, mert amaz egyedül van, s nagyobb szüksége lehet rá. Éjszaka aztán elindult, hogy titokban átvigye a búzát, de a testvérébe botlott, aki éppen át akart mászni a kerítésen hozzá. Kiderült, hogy ő is elindult, hogy a maga búzájának a felét odaadja sokgyermekes testvérének. A testvéri szeretetre való tekintettel a jó Isten ekkor szétszórta mind a búzaszemeket a földön, amelyek dús kalászú, kövér szemű búzát teremnek azóta is. Így áldotta meg Isten a búzát.

Csodálatos növény a búza, titokzatos a növekedése, s maga a búzalisztből készült kenyér is igazi csoda, amelyet Isten ajándékának és áldásának tekinthetünk. De még e legfontosabb emberi táplálékunknál is csodálatosabb az a kenyér, amelyben Jézus saját Testét adja nekünk lelki táplálékként. Ezt a Kenyeret, Krisztus Szent Testét, az Oltáriszentséget tiszteljük a mai napon. Az evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítás eseményéről hallottunk. Figyeljünk fel arra az aprónak tűnő mozzanatra, hogy Jézus megáldja a kenyereket, s csak ezután nyújtja tanítványainak, hogy osszák ki az éhező embereknek. Az isteni áldásnak köszönhetően a néhány kenyérből oly nagy mennyiség lesz, hogy sok ezer ember jóllakhat belőle. A kenyérszaporítás előképe az Oltáriszentségnek, amit az utolsó vacsorán adott Jézus az apostoloknak. És itt is jelen van az áldás! Jézus megáldja a kezébe vett kenyeret, amely az áldásnak köszönhetően az ő testévé változik át. Ez a csoda, ez az áldás, ez az átváltoztatás történik meg minden szentmisében, amikor a pap az Úr szavait és cselekedeteit megismételve Isten áldását kéri a kenyérre, amelyet aztán a hívek a szentáldozáskor magukhoz vesznek.

A papok közreműködő szolgálatáról, amelyet az Oltáriszentség létrehozásában, ünneplésében és szétosztásában végeznek, illő most, a Papság évében külön is megemlékeznünk. A felszentelt pap jelenléte biztosítja azt, hogy a szentmise ünneplésére összegyülekezett közösség valóban eucharisztikus közösséggé váljon. A pap ugyanis Krisztus személyében cselekedve és azonosulva Krisztussal, az örök főpappal, jelenvalóvá teszi az Úr áldozatát.

A következő kis tanító történet jól megvilágítja, hogy miért van szüksége a közösségnek a papra. Egy földesúr egyszer bántalmazott egy uralma alá tartozó parasztembert. Ő a bántalmazás miatt a királyhoz fordult igazságtételért. A király kivizsgálta az ügyet, s mivel úgy gondolta, hogy a parasztembernek van igaza, megbüntette a földesurat. A büntetés pedig az volt, hogy nem ehetett kenyeret. Néhány hétig bírta is az úr, de aztán a királyhoz fordult, hogy engedje el vagy legalább változtassa meg a büntetést, mert ő bizony kenyér nélkül nem tud élni. A király bátorította, hogy egyen mindenféle más ételt. De ő csak erősködött, hogy kenyér nélkül nem tud élni. Ekkor az uralkodó megkérdezte tőle: „Ha nem tudsz élni kenyér nélkül, akkor miért bántalmazod azt, aki a kenyeredért dolgozik és kenyeret ad neked?”

Ehhez hasonlóan nyugodtan megkérdezhetjük: Ha szükségünk van arra, hogy az Élet Kenyerével, Krisztus Testével táplálkozzunk, akkor miért bántjuk a papokat, akik nekünk ezt a csodálatos kenyeret adják? Becsüljük meg papjainkat, akik az Isten által adott, átváltoztatott és megáldott kenyeret, az Oltáriszentséget nyújtják nekünk!

Befejezésként egy kérésem volna még. A Papság évét, amelyet XVI. Benedek pápa hirdetett meg, a jövő vasárnap fogjuk lezárni. Kérem, hogy erre az alkalomra, tehát a jövő vasárnapi szentmisére mindenki hozzon magával egy újmisés szentképet, amelyet bármelyik pap első szentmiséjén kapott emlékül. Teljesen mindegy, hogy mikor és hol kaptuk, csak az a lényeg, hogy egy ilyen újmisés képet mindenki hozzon magával.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézusunk! A Szentháromság titka után egy újabb titok előtt állunk, az Oltáriszentség titka előtt. Hittel elfogadjuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy a Csodálatos Kenyérben, amely az Örök Élet Kenyere számunkra. E Kenyér a Te áldozatodat hirdeti és jeleníti meg nekünk, hogy tápláld lelkünket. Köszönjünk az Általad meghívott és felszentelt papok szolgálatát, akik a Te Nevedben, a Te Személyedben, a Te küldetésedben cselekszenek, amikor átváltoztatják és nekünk adják ezt az áldott Kenyeret, az Élet Kenyerét, az Oltáriszentséget. Ámen.