Napi evangélium

2010. június 27. – Évközi 13. vasárnap

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De Ő hozzájuk fordult, és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Lk 9,51-62

Elmélkedés:

Légy készen az indulásra!
A napokban érdekes összeállítást olvastam arról, hogy mire tanít bennünket Noé elbeszélése. Emlékszünk rá, hogy ő volt az a bibliai ember, aki nem sokkal a világ teremtése és a bűn elszaporodása után Isten parancsára bárkát épített, s a hatalmas vízözönt családjával és az állatokkal ezen vízi járműben vészelte át. Ilyen megállapítások voltak többet között a történettel kapcsolatban. Ne maradj le a hajóról! Tervezz előre és akkor építs, amikor még nem esik az eső! A bárkát egy amatőr, a Titanicot profik építették, mégis az első vízen maradt, a második pedig elsüllyedt mindjárt az első útján. Az általam legszellemesebbnek tartott kijelentés pedig így hangzik: Tartsd magad mindig jó kondiban, mert lehet, hogy már 60 éves is leszel, amikor valaki egy igazán nagy feladattal bíz meg!

A mai vasárnap evangéliumához kapcsolódóan ezt mondhatjuk: Légy mindig készenlétben, mert sosem tudhatod, mikor hív Jézus a követésére vagy egy új feladatra! Az evangéliumi részben három rövid találkozásról, három párbeszédről hallottunk. A három jelenetet a Jézus követés köti össze. Ketten maguk jelentkeznek, egyet pedig Jézus szólít meg. Ismerkedjünk meg ezekkel az emberekkel, akiknek természetesen nem a neve, nem is az életkora vagy családi származása a lényeges, hanem a szívük szándéka. Ezen, tehát a bennük élő szándékon múlik ugyanis, hogy elindulnak-e Jézus nyomában vagy sem. E három találkozás pontos irányelveket tartalmaz számunkra azzal kapcsolatban, hogy mire is vállalkozik, aki Jézus követője lesz.

Az első személy határozottan és magabiztosan lép Jézus elé és kijelenti: „Követlek, bárhová mégy.” E magabiztos viselkedés arra utal, hogy az illető elszánt és kész mindenáron követni Jézust. A követésnek azonban nagy ára van, talán nagyobb, mint amit elképzelt. A veszélyek talán még annál is nagyobbak, mint amit gondolt. Sorsa még annál is nehezebb lesz, mint amit sejt. Jézus figyelmeztetése neki és napjaink magabiztos embereinek egyaránt szól: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania”, a tanítványnak tehát mindenben vállalnia kell mestere sorsát. Jézus mintha kissé lehűtené a lelkesedőt, s próbára akarja tenni, vajon valóban tudja-e, hogy mire vállalkozik. Napjainkba persze nincs vagy alig van szükség a túlzottan lelkesedők buzgóságának csillapítására, hiszen oly kevés fiatal van, aki ennyire céltudatosan döntene arról, hogy életét Jézus szolgálatába állítja.

A történet további részében Jézus szólít meg valakit, s arra kéri, hogy kövesse. Új életre hívja meg őt, új feladattal bízza meg, új lehetőséget kínál neki. De ez az ember mégis a régi dolgaihoz kötődik. A régi életéhez és személyes kapcsolataihoz fűző kötelezettségek terhelik, amelyek könnyen megakadályozhatják abban, hogy szabad szívvel elinduljon a Jézus által mutatott új úton. Vajon képes-e felszámolni múltját? Képes-e elszakadni régi életétől? Képes-e megszabadulni „holt terheitől”, hogy élő lendülettel induljon neki az új feladatnak?

Az elbeszélés harmadik jelenetében ismét önkéntesen áll egy személy Jézus elé. Őt a családi kötelék késlelteti, húzza visszafelé. Nehéz számára az elszakadás a családtól, a biztonságot nyújtó otthontól, tehát mindattól, ami eddigi életében meghatározó volt. Még visszafelé tekintene, mert nem érzi át annak jelentőségét, hogy aki nagy útra indul, nagy feladatot vállal, annak csak előre, az elérendő cél felé szabad néznie.

A három találkozás közös jellemzője, hogy az evangéliumi leírásból nem tudjuk meg, hogy miként döntenek. Az első személynél nem derül, ki hogy vállalja-e a hontalanságot, az állandó úton levést. A másodiknál sem derül ki, hogy hazatér-e elvégezni a temetést vagy elindul-e azonnal Jézus után. S a harmadik esetben sem tudjuk meg, hogy a búcsúzás vagy a követés a fontosabb. Mindhárom esetben nyitott marad a kérdés, s ezzel Szent Lukács evangélistának az lehetett a szándéka, hogy az olvasókat, azaz minket hozzon döntési helyzetbe. Vajon én mit tennék ilyen élethelyzetben? Kifogásokat keresnék? Meghátrálnék? Visszafelé indulnék? Csillapodna, megszűnne lelkesedésem? Vagy kész vagyok-e még nagyobb határozottsággal indulni? Készen állok-e az azonnali, késlekedés nélküli indulásra? Kész vagyok-e Jézusnak adni egész életem?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek Téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz ez út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és Te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Ámen.