Napi evangélium

2010. július 5. – Hétfő

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel”. Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.

Mt 9,18-26

Elmélkedés:

A mai evangéliumi szakasz két történetében az elöljáró saját lánya életéért, az asszony önmagáért könyörög. A két történet közös vonása, hogy kérő imádságukkal mindketten Jézushoz fordulnak, s az Úr mindkettőjük kérését teljesíti. Egyikük sem reménytelenül fordul Jézushoz, hiszen az elöljáró hisz abban, hogy lánya életre fog kelni, ha Jézus ráteszi a kezét, s az asszony is abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy meg fog gyógyulni. Jézushoz fordulásuk módja bizonyítja, hogy hisznek az Úr isteni erejében.
Imádságainkban mi is bátran fordulhatunk Jézushoz, akár önmagunk, akár mások számára kérve segítségét, ha hisszük, hogy Ő valóban tud segíteni. Gyógyulásunk érdekében nem kell nagy dolgokat véghezvinnünk, hanem sokszor csak egy aprócska tettel kell Jézus elé állnunk, ami hitünket bizonyítja. Meg tudjuk-e tenni ezt a keveset? Jézustól várjuk-e a segítséget?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Kelts áldásoddal, ó, Uram,
s Te igazgasd minden utam,
sorsom ösvénye akármerre térjen.
Krisztusom, rajtam tanúsítsd
irgalmasságod javait,
s oltalmazz engem Szent Anyád nevében.
Ahogy az angyal rá vigyázott,
s jászladnál melletted is állott,
szamár s ökör közt, ahogy
ott pihegtél, ős Isten, gyenge kisded
(s a derék József is, szívében
ártatlan hűséggel, serényen
őrizni sosem lankadott):
úgy óvj engem is, hogy törvényeidnek
híveként töltsem a napot.
Walter von der Vogelweide