Napi evangélium

2010. július 4. – Évközi 14. vasárnap

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a Te Nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Lk 10,1-12. 17-20

Elmélkedés:

Mindannyiunk küldetése
A mai vasárnap evangéliuma Jézus tanítványaira irányítja figyelmünket, pontosabban egy, a tizenkettő apostolnál nagyobb számú tanítványi körre. Azok az emberek, akik eddig „csak” követték Jézust és tanultak tőle, most önálló feladatot, megbízatást kapnak a Mestertől. Jogosan mondhatjuk, hogy tanítványi életükben fordulatot jelent ez az esemény, tudniillik a misszióra való küldés, amelyet azért érdemes szemügyre vennünk mai elmélkedésünkben, mert mi is ugyanezt a küldetést kapjuk.
Az útnak induló tanítványok tudatában vannak annak, hogy küldöttek, megbízottak. Nem a maguk nevében indulnak és tevékenykednek, hanem mesterüket, Jézust képviselik. Lukács evangélista leírása szerint Jézus olyan helyekre küldi őket, „ahová menni szándékozott”, tehát ahová személyesen akar eljutni a közeljövőben. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy a tanítványok szállást keressenek Jézus számára, hanem hogy előkészítsék az Ő érkezését. Ez a valóságos, ugyanakkor jelképes cselekedet azt az üzenetet hordozza minden idők küldöttei számára, hogy a feladat nem lehet más, mint Krisztus jövetelére, fogadására felkészíteni az embereket. A mi Urunk napjainkban is szeretne eljutni, szeretne utat találni minden emberhez. Nekünk, az Ő küldötteinek az a feladatunk, hogy segítsük az Ő találkozását az emberekkel.
Jézus nagyon érdekes kijelentést tesz: „Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” (Lk 10,3). Ez a komoly figyelmeztetés arra utal, hogy minden jó szándékuk ellenére a tanítványok ellenséges megnyilvánulásokkal és gyűlölettel is fognak találkozni. Missziós útjuk nem diadalmenet lesz, hanem küzdelmes munka, amely során azonban mindig számíthatnak Isten gondoskodására és védelmére. Jézus ugyanis jó pásztorként védelmezni fogja őket. A küldöttek Jézus békéjét, az üdvösséget viszik, s akik elutasítják őket, azok valójában az Isten által számukra felkínált üdvösséget, mint legfőbb jót utasítják el.
Jézus útmutatásait követően hirtelen nagyot lépünk az időben, s rögtön arról olvashatunk, hogy a tanítványok visszatérnek útjukról. Az evangélista tehát nem írja le részletesen, hogy mi történt a küldöttekkel, és a visszaérkezésük utáni beszámoló is meglehetősen szűkszavú. Tulajdonképpen csak annyit tudunk meg, hogy a tanítványok maguk is elcsodálkoztak azon, hogy Jézus küldötteiként olyan erővel rendelkeztek, amelynek még a gonosz lelkek sem tudtak ellenállni. Ez a tény azt jelzi, hogy küldetésük eredményes, sikeres volt. A sikeres ördögűzések újabb jelképes mondanivalót tartalmaznak: nem a küldöttek, hanem maga Jézus győzedelmeskedik az embereket fogva tartó és nekik ártó gonosz felett.
Az evangéliumi részlet utolsó szakasza a tanítványok örömére és ezen öröm igazi okára irányítja figyelmünket. „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20) – mondja Jézus. Küldetésük teljesítésének jutalma tehát az üdvösség. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy miként az emberek részéről a küldöttek elutasítása az üdvösség visszautasítását jelentette, a tanítványok részéről a küldetés nem teljesítése azt jelenti, hogy kizárják magukat az üdvösségből.
A misszió, a krisztusi Örömhír terjesztése az Egyház egyik legfontosabb tevékenysége, szolgálata. Ez adja a közösségek lendületét, s ez biztosítja a közösség életerejét, növekedését. Ha egy közösség nem érzi át igazi küldetését és küldetésének jelentőségét, menthetetlenül magába fordul, magába zárkózik. Az a közösség viszont, amelynek éltetője maga Krisztus, s amelynek tagjai nem csak egymással, hanem Krisztussal is élő közösségben vannak, sikerrel munkálkodhat a rossz visszaszorításán és az Örömhír terjesztésén a világban. Ez minden keresztény embernek és minden krisztusi közösségnek a feladata, ez mindannyiunk küldetése.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram Jézus, a Te küldötted vagyok, ezért mindenkor a Te Örömhíredet akarom továbbadni, és Rólad akarok tanúságot tenni. A Te Szereteted és Irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a Te Nevedben akarok tenni, hogy Te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a missziós küldetésben! Ámen.