Napi evangélium

2010. július 25. – Évközi 17. vasárnap

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a Te Neved.
Jöjjön el a Te Országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Lk 11,1-13

Elmélkedés:

Az ima ereje
Egy szegény család igaz történetével kezdem mai elmélkedésünket. A cipészmesternek és feleségének egyetlen gyermeke született, azért nem csoda, hogy a fiúcska volt életük legnagyobb öröme és boldogsága. Boldogságuk azonban nem tartott sokáig, mert egy betegség következtében a kis János három éves korában elveszítette szemevilágát és teljesen megvakult. A szülők nem adták fel a reményt, s nagyon bíztak abban, hogy a gyermek újra látni fog. Az egyik orvostól a másikhoz vitték, de egyik sem tudott segíteni. Az egyik jószándékú orvos egy alkalommal azt mondta az édesanyának, hogy az orvostudomány nem tehet semmit a gyermekért, itt már csak az ima segíthet. Az édesanya eddig is rengeteget imádkozott fiáért, de ettől kezdve még többet fohászkodott Istenhez a gyermek gyógyulásáért. Így telt el hét esztendő, míg a kis János tízesztendős korában elsőáldozó lett. Az édesanyja vezette őt az oltár elé. Kis barátaihoz hasonlóan nagyon szerette volna látni a fehér Szentostyában rejtőző Jézust, de ő nem láthatta. A szentmise után hazafelé sétálva az édesanya sírva mesélte el neki, hogy milyen szépen volt feldíszítve a templom az elsőáldozás napjára, amiből a fia semmit sem láthatott. De az édesanya nem adta fel a sok éves küzdelmet. A következő héten elindultak egy közeli Mária-kegyhelyre. Az anya egyik kezével a fiát vezette, a másikban a rózsafüzért tartotta, és végig együtt imádkoztak az úton. Hétköznap lévén alig voltak a templomban, ők pedig odatérdeltek a Mária-oltár elé és elimádkozták a szentolvasót. Amikor befejezték az imát, az édesanya megkérdezte fiát: Látsz-e már kisfiam? De János csak szomorúan csóválta fejét. Akkor tovább imádkozunk – mondta az édesanya, s újra elkezdték mondani a szentolvasót. A végén ismét megkérdezte: Látsz-e már kisfiam? De a gyerek megint csak csóválta a fejét, mert nem látott semmit. Akkor tovább imádkozunk – szólt ismét az anya és imádkoztak tovább a Szűzanyához. A kis János közben elaludt az oltár előtt, anyja néha felébresztette és megkérdezte: Látsz-e már kisfiam? De a válasz mindig csak nem volt. Isten tudja, hányszor mondta el a rózsafüzért az anya, amikor estefelé a gyerek hirtelen felkiáltott: Édesanyám, látok! Látlak téged, látom a Szűzanyát és ezt a gyönyörü templomot! Boldogan tértek haza a csodás gyógyulás után. A gyermekből felnőve pap lett, aki sokszor beszélt prédikációiban saját gyógyulásáról.
A híres Mária-kegyhelyeken, Lourdes-ban és Fatimában, de sok más helyen is a világon napjainkban is történnek csodák, csodás gyógyulások, amelyek az imádság erejét bizonyítják. Érdemes imádkozni, érdemes kitartóan imádkozni, mert az irgalmas Isten figyel a mi kéréseinkre, akkor is, ha gyenge emberi szavakkal fordulunk hozzá. Miután Jézus megtanította a legcsodálatosabb imát, amelyben a mi mennyei Atyánkhoz fordulhatunk kéréseinkkel, arra bíztatja tanítványait és bennünket is, hogy imádkozzunk és forduljunk bátran kéréseinkkel Istenhez! Kérjetek és adnak nektek – mondja Jézus. Bár az imának több formája van, mint például a hálaadás, a dicsőítés és az engesztelés, a legtöbbször talán kérni szoktunk Istentől, amikor Hozzá fordulunk imáinkkal.
Alexis Carrel, a francia származású Nobel-díjas orvos egy kollégáját helyettesítve, súlyos betegek kísérőjeként indult útnak Lourdes-ba, ahol személyesen élte át egy halálos beteg csodás gyógyulását. A lourdes-i út előtt hitetlenkedve, kételkedve fogadta a csodák hírét, de a személyes élmény hatására gyökeresen megváltozott a véleménye és hívő ember lett. Élete vége felé jelent meg egy kis írása az imádságról, amelyben többek között így vall: „Az ima a leghatalmasabb erő, amire az ember képes. Az ima éppúgy életünk része, mint a légzés. Az ima, amelynek segítségével akár a természeti törvények is legyőzhetők, erőfeszítés az ember részéről, hogy eljusson az Istenhez és Isten végtelen erejéből erőt merítsen.” Imádkozzunk! Merítsünk erőt Istenből a mindennapok küzdelmeihez!
Befejezésül még egyetlen gondolat: bár az imádság nagyon személyes, egyéni cselekedet, mégis nagy jelentősége van a közösségben végzett imának is. A Jézus által tanított imában sem egyedül fordulok Istenhez, hanem közösen fordulunk Hozzá kéréseinkkel, s amikor egyedül mondom el a Miatyánkot, akkor is egy közösségnek a tagjaként teszem. Tanuljunk meg imádkozni! Ne várjunk arra, hogy egy komoly veszélyhelyzet vagy tragikus esemény indítson és tanítson meg bennünket az imádkozásra! Tanuljunk imádkozni!
Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus, ahogyan egykor tanítványaid kértek, most mi is Hozzád fordulunk: taníts bennünket imádkozni! Te szüntelenül imádkoztál az Atyához, hogy az Ő akaratát tedd, Neki engedelmeskedjél és legyen erőd a Tőle kapott küldetés teljesítéséhez. Mi is a mennyei Atya engedelmes gyermeki akarunk lenni, akik azért imádkozunk, hogy az Ő akarata a mi életünkben is beteljesedjen. Jézusunk, vezess minket az Atyához! Ámen.