Napi
evangélium
2010. július 22. – Csütörtök, Szent Mária Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt,
Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ
elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,
és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt
látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak
hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –,
és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt
előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy Ő az. Jézus megkérdezte:
„Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a
kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová
tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!”
Mária felkiáltott: „Rabbóni!” vagyis „Mester”! „Ne tartóztass! –
felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj
testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti
Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna
elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És
elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,1. 11-18
Elmélkedés:
A szentírás tanúsága szerint Mária Magdolna volt az első, aki Jézus
feltámadásának hajnalán az Úr sírjához ment, s ő találkozhatott
elsőként a Feltámadottal. Jézus és Mária Magdolna párbeszédéből
megérthetjük a feltámadás lényegét: Jézus visszatér az Atyához, akitől
eljött emberi világunkba. Nem egyszerűen azért támad fel, hogy néhány
alkalommal megmutassa magát az embereknek, hanem, hogy visszatérjen a
mennyei Atyához, megmutatva az utat, amelyen mi is a mennybe juthatunk.
Ha megtanulunk nyitott szívvel járni és hittel szemlélni a világot, s
ha megtanuljuk felismerni és értékelni akár a legkisebb jót is, amivel
találkozunk, akkor észre fogjuk venni Jézust, aki naponta hozzánk lép
és megszólít minket, mint egykor Mária Magdolnát.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet.
Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést.
Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál.
Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam.
Mikor megsértettek, Te segítettél.
Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra.
Mikor gondjaim voltak, megosztottam Veled és segítettél.
Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.
Boldog Kalkuttai Teréz
Kommentáld!