Napi evangélium

2010. december 12. – Advent 3. vasárnapja

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg Tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet Színed előtt,
hogy elkészítse az utat Teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.

Mt 11,2-11

Elmélkedés:

Megnyílnak a szemek
Decemberben, valószínűleg éppen a közelgő karácsony miatt, sok érdekes dolog történik az emberekkel. Gyakran megosztják velem élményeiket az emberek, s ezeket a tanulságos eseteket szívesen megosztom sokakkal az elmélkedésekben. A következő történet még tavaly adventben történt egy fiatal budapesti édesanyával, Eszterrel. Ő mindig annak volt a híve, hogy szeretteinek maga készítsen valamilyen személyes ajándékot, s nem is volt arra lehetősége, hogy drága pénzen vásároljon a boltokban. Így volt ez tavaly is: két óvodás gyermeke számára például esténként, amikor ők már aludtak, kis pulóvereket kötött. December közepére mindenkinek elkészült a személyre szabott karácsonyi ajándék, már csak a csomagolás maradt vissza. Virágkötőként Eszternek volt érzéke a széphez, ezért elment kedvenc papírboltjába, hogy minden ajándékhoz megfelelő papírt és szalagokat válasszon. Nagyon igényes volt, még az árnyalatnyi színkülönbségekre is odafigyelt, hogy valóban szép kis csomagocskák készüljenek. Ráment egy fél délutánja, de megérte, mert sikerült nagyon igényes csomagolókat beszereznie, s így nyugodtan várhatta az utolsó napokban az ünnepet.
Az egyik délután egészen jó kedve lett, amikor a főnökétől borítékban egy kis plusz pénzt kapott, s ráadásul előbb hazamehetett. Azt nem lehet mondani, hogy igazi boldogság vagy öröm töltötte el, mert Eszter számára a boldogságot nem néhány ezer forintban mérték. Hazafelé indulva azon kezdett el gondolkozni, mire költse a most kapott pénzt. A villamos egy ezernyi égővel kivilágított bevásárlóközponthoz érkezett, s ő engedett a csábításnak. Leszállt és bement a hatalmas áruházba, hogy meglepje magát valamilyen ajándékkal. Talán hiányzott valami a boldogságához? Lehet, de azt úgysem tudná pénzen megvásárolni. Egyszerűen csak úgy érezte, megérdemli, hogy a váratlanul jött pénzt önmagára költse. Több üzletet is végigjárt, de nem talált olyan holmit, ami igazán tetszett volna neki. Végül egy ajándékboltban találta magát, és nézegetni kezdte a csodálatos színű és különleges formájú gyertyákat. Váratlanul egy hatalmas kutya simult a lábához, de nem ijedt meg tőle, annyira barátságosan nézett fel rá az állat. A következő pillanatban vette észre a kutya gazdáját, aki bizonytalan, de óvatos mozdulatokkal tapintotta végig a polcon sorakozó gyertyákat egyik kezével, míg a másikkal a pórázt tartotta. Eszter rádöbbent, hogy a férfi vak. „Azok kék színűek” – mondta, s a férfi mosolyogva köszönte meg a segítséget. Arany színűt keresek – szólalt meg pár másodperc múlva. Eszter nem csodálkozott el azon, hogy még egy vaknak sem mindegy, milyen színű gyertya kerül karácsonykor az asztalra. Egy pillanat alatt elment a kedve a vásárlástól, s rögtön megértette, hogy mennyire boldog lehet, hogy lát, s kicsit szégyellte is magát amiatt, hogy pár napja még mennyire válogatós volt a színes csomagolópapírokkal. Levette a polcról az arany színű gyertyát és készséggel adta a férfi kezébe, majd gyors mozdulattal elővette táskájából a borítékot és azt is a vak kezébe helyezte. Megsimogatta a vakvezető kutya fejét, majd villámgyorsan elhagyta az áruházat. A szabadba lépve végtelenül boldognak érezte magát. Boldognak, mert a pénzzel járó gond nem húzta már a vállát, boldognak, mert hamarosan magához ölelheti gyermekeit, boldognak, mert lát.
Advent 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján Izajás könyvéből olvastunk fel egy részletet a szentmise olvasmányában. A prófétai jövendölés szerint a messiási időkben, amikor maga az Isten jön el, hogy szabadulás hozzon, „megnyílik a vakok szeme” (Iz 35,5). Örök boldogságot tükröz a megszabadultak arca, a fájdalom és a siralom helyébe öröm és ujjongás lép (vö.: Iz 35,10). Az evangéliumban szintén találkozunk azzal, hogy a vakok visszanyerik látásukat. Jézus bizonyára Izajás próféta jövendölésére is gondolt, amikor a messiási idők jeleiről beszélt Keresztelő János tanítványainak: „a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt” (Mt 11,5).
De vajon a látók szeme mikor nyílik meg? A látók szíve mikor fogja már fel, hogy mi jelenti az igazi örömöt? A látók mikor fogják keresni az igazi boldogságot? A látók szeme mikor nyílik meg végre?

Imádság:
Uram Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek Téged, mint Megváltót! Ámen.