Napi evangélium

2010. augusztus 8. - Évközi 19. vasárnap

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok."

Lk 12,35-40

Elmélkedés:

A várakozás értéke
Még kispap voltam, amikor egy alkalommal Jáki Szaniszló, a világszerte ismert teológus volt a szeminárium vendége. Kivételes alkalomnak számított, hogy az évtizedek óta Amerikában élő és dolgozó bencés szerzetes, aki tudományos munkásságáért számos díjat és elismerést kapott, nekünk, bárdolatlan elméjű kispapoknak tart előadást. Akkoriban jelent meg magyar nyelven a tudós papnak két könyve is: az egyik a Péter apostolnak adott jelképes kulcsokról (Az Ország kulcsai), a másik pedig Péterről, a szikláról szólt (Erre a sziklára), s a nekünk szánt előadásnak is ez volt a témája. Szaniszló atya nagy lelkesedéssel és egészen közérthetően kezdett el beszélni a kulcsokról meg a szikláról, s mi mindannyian hasonló lelkesedéssel figyeltünk szavaira. Már legalább fél órája beszélt, de nekem úgy tűnt, hogy még mindig csak a bevezetőt mondja és hamarosan rátér a fő témára. Egy újabb 30 után már kicsit sokalltam a bevezetőt, s alig vártam, hogy végre rátérjünk a kulcsok és a szikla igazi mondanivalójára. Az előadás pedig folytatódott, előkerült a diavetítő, láthattunk sok-sok érdekes képet a kulcsokról meg a szikláról, és úgy elszállt a másfél óra, hogy én még mindig azt hittem, hogy ez csak a bevezetés volt, s vártam, hogy rátérjünk végre a lényegre. A hiba természetesen nem a tudós pap nagyszerű előadásában volt, hanem bennem, aki talán nem is tudtam, hogy mire kell figyelni, s valami mást vártam. Hamar levontam magamnak a tanulságot: értékes események, találkozások szállhatnak el mellettem, ha nem veszem észre, hogy már éppen azt kapom, amit vártam.
A mai evangélium arra figyelmeztet minket, hogy életünk egy nagy várakozás a Jézussal való találkozásra. Úgy várakozunk, hogy közben már meg is kaptuk őt. Vegyük észre jelenlétét! És meg kell tanulnunk türelmesen várakozni. A szántóvető ember amikor elveti a földbe a magot, nem mehet mindjárt másnap aratni. Türelmesen kell várnia hónapokon keresztül, amíg eljön az aratás ideje. Türelmetlensége nem fogja siettetni a magok fejlődését. Az imént hallott evangéliumban várakozó szolgákról, éjszakai őrségben lévő emberekről hallottunk. Az őrök biztosan várják az őrségváltást, hogy pihenni mehessenek, de itt nem ez a lényeg. Az őrök azt várják, hogy hazaérjen az úr, a ház gazdája. Az őrök és a szolgák tudják, hogy kire várnak, s tudják, hogy a gazdájuk biztosan meg fog érkezni.
A cselekvő, a szüntelenül tevékenykedő ember nagy kísértése, hogy azonnali eredményt vár. Igen, ez valóban kísértés, mert azt gondoljuk, hogy csupán a magunk munkája hozza meg az eredményt, s nem hagyunk lehetőséget Istennek, hogy az általunk megtett, megkezdett jót tökéletessé tegye. Érdemes megtanulnunk csendesen, figyelve várakozni, mint az őrök. Nem siettetni a találkozásokat, nem elébe szaladni az eseményeknek, csak várni türelemmel, hogy hozzánk érjenek. Az Úr állandóan úton van felénk. Közeledik, a maga tempójában érkezik, úgy, hogy be tudjuk fogadni. Hiába kapkodnánk, hiába erőltetnénk a mihamarabbi találkozást, hiszen lehet, hogy éppen mi nem vagyunk még felkészültek a találkozásra.
Az evangéliumban szerepelt, hogy a hazatérő úr megvendégeli a szolgákat és azokat, akik várták őt. Micsoda meglepő fordulat! A várakozás mindig izgalmas, mert meglepetést hozhat, valamit, ami nem várható, s főként nem elvárható. A várakozás meglepően nagy jót hozhat nekünk. És itt értjük meg, hogy a várakozás miért nem elfecsérelt idő. Vannak, akik azt gondolják, hogy nem érdemes várakozással pazarolni a drága időt. Én egészen másként gondolom: a várakozás percei, órái, napjai meghozzák gyümölcsüket, mert közben maga Isten tevékenykedik bennünk csendesen. Jelenlétének észrevétele a szolgák számára a boldogság forrása.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy Téged érdemes várnom, a Veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a Te kegyelmed növekedését bennem. Ámen.