Napi evangélium

2010. augusztus 2. - Hétfő

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben Ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és Ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: "Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!" Erre Péter odaszólt neki: "Uram, ha Te vagy az, parancsold meg, hogy Hozzád menjek a vízen!" Ő azt mondta: "Jöjj!" Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: "Ments meg, Uram!" Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: "Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: "Te valóban az Isten Fia vagy!" Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.

Mt 14,22-36

Elmélkedés:

A mai evangéliumi történet egy természeti csodát ír le, amelyben Jézus a vízen jár. De most mégse a csodára figyeljünk, hanem az emberi viselkedés változásaira! Nagy az ellentét a Jézust megpillantó tanítványok félelme és aközött, hogy kiszállva a csónakból az Úr előtt leborulva hitvallást tesznek. Péter magatartásában is észrevehető a fordulat, de ez éppen ellentétes, mint a többieknél. Rendkívüli bátorsága és lobbanékony szeretete jeleként képes a vízen járni, de aztán hirtelen süllyedni kezd, mert a kicsinyhitűség felülkerekedik rajta.
A hit és a kételkedés, a remény és a reményvesztettség, a szeretet erőssége és gyengesége váltakozik állandóan bennünk. Biztonságot jelent számunkra, ha egyházunk csónakjában maradunk, de ha ki akarunk szállni, akkor azonnal sebezhetőekké válunk. Törekszünk-e a biztonságra? Milyen irányba fejlődik hitünk?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Áldott legyen a buzgalom, mely Isten karjába vezet! Áldott legyen a lemondás erről az egynéhány nyomorult dologról, amely ily magas méltósághoz juttat! Gondoljátok csak meg, hogy ha egyszer az Úr karjain hordoz benneteket, mit törődtök ti majd akkor azzal, ha az egész világ kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben is megvédelmezzen benneteket.
Nagy Szent Teréz