Egyszemélyes istentisztelet: János. 4, 4- 42.

A címben szereplő szabadtéri istentisztelet, már közel kétezer éve hangzott el, Samáriában, a Jákob kútja mellett. Már többször olvastam, ezt a szép történetet, de most: újabb megvilágításban állt elém. A Bibliai földrajzot nem ismerem, így nem tudom, hogy ennek a csodálatos eseménynek Samáriai színhelye, sík vidék volt-e vagy dombvidék, Jézus földi életének idején. De nem is ez a lényeges, ebben a történetben, hanem az esemény: Jákob kútja mellett. Nos, ezt az eseményt, úgy szeretném leírni, Isten Szentlelkének vezetésével, mintha csak közeli szemlélője volnék annak. Történetünk színhelye, Samáriában a Jákob kútja. Déli forróságban, két irányból, két szomjas személy közeledik Jákob kútjához. Az egyik személy: az embertestet öltött Isten, Jézus Krisztusban! Aki, az elveszet bűnös lelkekre szomjaz, és az élet vizét hozza számukra, a másik szomjas személy, egy Samáriai névtelen, megbélyegzett és emberek által lenézett, parázna asszony, akinek 5 férje volt már és a jelenlegi férjével él vadházasságban. Az Úr Jézus, ennek a bűnös asszonynak lelkére szomjaz, és az örök élet vizét kínálja föl neki, az asszony pedig a kút hideg frissítő vizére szomjaz és vödör van kezében, hogy családjának is vihessen üdítő friss vizet. Jézus kissé hamarabb érkezik a kúthoz fáradtan és leül pihenni. Megérkezik az asszony is, és amikor meglátják egymást, csak ők ketten vannak a kút mellett. Nincs senki, sem a közelben, sem a távolban, ugyanis, Jézus tanítványai bementek a városba eleséget vásárolni. És ekkor, elkezdődik a földön, a legcsodálatosabb szabadtéri istentisztelet! Hiszen a Teremtő Úr van ott jelen, mégpedig mint a legnagyobb főpap! És egy bűnös teremtménye, a Samáriai asszony, mint igehallgató. Nincs díszes templom, nincs oltár, nincs szószék, nincs harangszó, nincs orgona, nincs liturgia, még éneklés sem. Miért oly egyedi és miért oly csodálatos ez az egyszemélyes szabadtéri istentisztelet? Hát azért, mert a Teremtő Úr van jelen, emberi testbe rejtve, és a teremtő Úr, beszélget, egyik bűnös teremtményével! Isten, aki mindent előre megtervezett, ezt a tervét, most hajtja végre! Édenben is beszélt Évával, most is beszél egy asszonnyal, miként a bukott Éva, sokadik utódjával! Igyekszik őt visszavezetni, Isten gyermekeinek nagy családjába. Jézus, az élet vizét hozta ennek a szomjas asszonynak. Elmondja neki, hogy ismeri a múltját, bár most találkozik vele először. És olyan vizet kínál neki, mely a szívének kiapadhatatlan forrása lesz, és soha nem fog megszomjazni. És ez a névtelen asszony, amíg hallgatja, az Úr Jézus léleképítő szavait, csodálatos változás megy végbe benne! Szinte elfelejti, előbbi szomjúságát, valami földöntúli öröm járja át a szívét, és már nem csak önmaga szomjúságára, gondol sem a családjáéra, hanem városa népére is, mert már tudja: azoknak is, az élet vizére van szükségük. És még a vödrét is ott felejtve siet, fut a városba a tűző napon, hogy értésükre adja, milyen csodálatos zsidó vándor van a Jákob kútja mellett! Ő még nem tudhatta azt, amit mi már tudunk. Hiszen még a Golgotai események előtt élt. Ő még előre tekintett a Megváltásra, mi meg már visszatekintünk arra! És az asszony bizonyságtétele nyomán, szinte a fél város népe sietett a kúthoz, hogy megláthassa ezt a prófétát, és meghallhassa, ennek a zsidó vándornak léleképítő szavait! És így, folytatódott tovább, ez a rendkívüli csodálatos szabadtéri istentisztelet. Hogy milyen eredménnyel, arról nem szól a történet. Ám azzal végződik, hogy Jézus, két napot tölt a városban. Nem tudom: mit szólna gyülekezetem, ehhez a többórás istentisztelethez, mikor még az 1 órás istentiszteletet is sokkalja. Lám az Úr Jézus, ebben is követendő példát mutatott nekünk. Ha valakinek, akkor Őneki: mindenkinél sürgősebb dolga volt a földön. És mégis, tudott időt szakítani arra, hogy ezt a bűneiben vergődő asszonyt, kiszabadítsa, bűnei súlyos rabságából! És az örök élet boldog örömével, szeretetével és boldogságával, ajándékozza meg őt. Az Úr Jézus példamutató élete, újra és újra, megszégyenít minket. Gondolok most, a szórványokban szétszórtan élő keresztyén testvéreinkre, akik a nagy távolságok miatt, csak ritkán vehetnek részt, a gyülekezeti alkalmakon. Bizonyára vannak olyan ódzkodó lelkipásztorok, akik csak nehezen szánják rá magukat, hogy a távolban egyedül élő testvéreinknek elvigyék az élet vizét, az Evangéliumot, hogy lelki szomjúságukat enyhíthessék, felüdíthessék. Miképpen Jézus is, felüdítette a Samárai asszony lelkét. De nem csak Jézus földi idején voltak igére szomjazó lelkek, ma is vannak és sokkal többen, mint akkor voltak. Sajnos, mi legtöbbször, nem látjuk fontosnak, egy – egy szomjazó lélek felüdítését, megmentését, miképpen drága Megváltónk tette! Pedig, egy megmentett lélek, többet ér Isten számára, mint ez a pusztulásra ítélt világ! Mert ez, megsemmisül, de a megmentett lélek, örökké fog élni, Istennél! Mi, inkább a sokadalomban szeretünk gyönyörködni, de Isten, mindig csak egy emberrel foglalkozik, és általa, mégis hatalmas dolgokat visz végbe! Gondoljunk Noéra, Ábrahámra, Jákobra, Mózesre, vagy Józsuéra. De legfőképpen Jézusra! Arra az egyetlen személyre, aki mint második Ádám, mostoha körülmények között, mérhetetlen nagy áldozat árán, helyre állította azt, amit az első Ádám, ott az Édenben, gyönyörű körülmények között, elrontott! Az Úr Jézus áldozatáért és érdeméért, még ma is van lehetősége, minden bűnbánó embernek arra, hogy visszatérjen az Atyához, akinek édenben hátat fordított! Visszatérjen abba az örömbe, szeretetbe, békeségbe és boldogságba, melyből, a bűnbeesés napján, kiesett. A gyorsan száguldó idő pedig mindenkit, sürgetésre késztet, mivel nem tudhatjuk, mikor jár le a kegyelem drága ideje! Ide kívánkozik egyik szép ének néhány szava, „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt” Bűnben vergődő barátom, ma még, neked is lehet!

Írta: Pecznyík Pál 2013-ban.