Adjátok be a tizedet: Aggeus. 1, 2-5.

Három, Ószövetségi próféta könyvéből szólt az Úr, választott népéhez. Név szerint: Aggeus, Ámos és Mikeás könyvéből, a tized adással kapcsolatban. Isten, leíratja a prófétákkal, milyen büntetést von maga után az, ha a választott nép, nem szolgáltatja be a tizedet, az Úr házába! Így olvassuk azt, az idézett 3 próféta könyvéből. Most csak kivonatosan. „Ezt mondja a nép: Nem jött el még az Úr háza építésének ideje. Ideje-e néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romokban áll? Gondoljátok meg jól, a ti utaitokat. Az én házam, ím, romban áll, ti pedig siettek ki - ki a maga házához. De én is megvontam tőletek az esőt, három hónappal az aratás előtt, és esőt adtam egy városra, más városra pedig nem adtam esőt. Az egyik rész esőt kapott, az a rész, pedig amelyre nem esett eső, meg száradott. Hozzátok be a tizedet mind az én házamba, hogy legyen ennivaló az én házamban. És ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek, az egeknek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja Őt” Az Úrnak való tized adás, már Ábrahámmal elkezdődött, midőn tizedet adott Melkisédek Főpapnak. /I. Mózes 14, 20./ És ez a tized adás folytatódott Kánaán országában, hosszú évszázadokon át. De a bálvány istenek tiszteletére hajlamos, választott nép azonban, sokszor megszegte, az Úrnak való tized adás parancsát. Ezt bizonyítják, a felolvasott prófétai igeversek is. Isten, szomorúan látta, hogy választott népe, milyen gyakran fordult, a bálvány istenek felé. Alkotójának és gondviselőjének pedig, hátat fordított. Az élő Isten helyett, a néma élettelen bálványoknak áldozott. Döbbenetes, hogy néha még élő gyermekeket is! Pedig ezek az élet nélküli néma bálványok nem tudtak segíteni, nyomorúságukban, ha életüket veszedelem fenyegette. Döbbenetes volt, mikor a 70 évi Babiloni fogság után, hazájába visszatért maradék nép, miután megvetette, lerombolt templomának helyén az új templom alapkövét, ujjongó ünneplés keretében, utána évekre abba hagyta az építkezést, és ki – ki a maga házába sietett, és azt kezdte építeni, csinosítani. Az Úr háza pedig romokban hevert. Ezért Istennek keményen kellett közbeszólni és figyelmeztetni a népet, a testi és lelki áldások megvonásával, hogy fogjon már hozzá, az új templom építéséhez! És mikor megvonta tőlük az áldásokat, még ivóvizük sem volt. És egyik város népe, futott át a másik városba ivóvízért. Mert Isten, az egyik városnak adott esőt, a másiknak nem. De Isten, megvonta tőlük a föld termését is. Hiba vetettek, nem arathattak, hiába gondozták szőleiket, nem szüretelhettek, fügefák, olajfák, nem hoztak gyümölcsöt. Állataik nagy része is elhullott, megszáradt legelők miatt. De a mikor már rádöbbenek arra, hogy templomuk építésének elmulasztása miatt, látogatta meg őket Isten, ezekkel a természeti csapásokkal, akkor ismét, hozzá láttak, az építkezés folytatásához. Nagy örömmel tapasztalták meg, hogy alig kezdődött el az építkezés folytatása, megeredtek az egek csatornái, esett az áldás dús eső, ismét zöldbe borult, a száraz kietlen határ, újra hullámzott, az aranyszínű búzakalásztenger, a nyájak, dús legelőkön legelésztek, a száraz kutak is, megteltek vízzel, gyümölcsfákon csüngtek az érett gyümölcsök. És újra megkezdődött a tized adás, az Úr háza számára. Az bizonyos, hogy a tizedre, nem az Úrnak volt szüksége. Hiszen Ő, világteremtő Úr! És a teremtésben minden, az Ő rendelkezésére állt! Egyáltalán nem volt rászorulva, emberi segítségre! A tized adás: a választott nép, Isten iránti hálájának látható, anyagi kifejezése volt! Nagyon szépen írja le ezt, Dávid király, hálaadó imádságában: „Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked” /I. Krónika. 29, 14./ Lám, ilyen a tized adás. Hiszen mi emberek, semmi nélkül valók vagyunk. Ahogyan ezt, Jób könyvében is olvashatjuk. „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza” ezek az igeversek, világosan mutatnak arra, hogy az Úrnak való tized adás, tulajdonképpen, Isten iránti hálánknak, látható anyagi kifejezése! Erre pedig nem Istennek, hanem nagyon is nekünk, embereknek van szükségünk, Isten iránti mély hálaadásra, drága váltságáért, kegyelméért, meg nem érdemelt szeretetéért. Sok tanulságos történetet lehetne elmondani, hogy hűséges tized adók, milyen sok lelki és testi áldásban részesültek, a tized adás által. Többen mondták el örömmel, hogy többet kaptak Istentől, min amit adtak neki. Bizonyos, hogy erre a tized adásra, csak azok képesek, akik már sokszor megtapasztalták, az Úr csodálatos segítségét, áldásait. És ez a csodálatos mennyei szeretet, védelem, oltalom, indítja még ma is, Isten iránti mélységes hálára, megváltott gyermekeit. De Isten, először azt várja tőlünk, hogy önmagunkat, életünket adjuk át Neki, hálából, megváltott életünkért! Hiszen Urunk, ebben is megelőzött minket, mert „Amikor mi még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk!” Íme, Isten volt az, aki elsőként volt, az ajándékozó! És csak ez után várja el tőlünk is, a hálaadás tizedét. Szégyenkezve kell beismernünk, hogy Isten, értünk hozott áldozat mellet, mennyire törpül el, a mi kicsiny hála-tizedünk. Bizonyára, a földön élő keresztyének közül, sokan gyakorolják az Úrnak való tized adást. Hogy mennyien: azt, csak a mindent látó Isten látja. De az is bizonyos, hogy közel sem annyian, ahányan naponta részesülnek, Isten áldásaiban. Pedig tizedünket, mindig abból adjuk Istennek, amit tőle kapunk. Mivel semmit sem mondhatunk magunkénak. Két oltár van, melyre a föld népei, letehetik áldozataikat. Az egyik: Isten oltára, a másik: a világ oltára. De kérdezzük meg magunktól: ki érdemel több áldozatot, Isten, vagy a világ? Gondoljunk arra, mit ad nekünk Isten! Életet, üdvösséget, mindent, ami életünk fenntartásához szükséges. És mit ad a világ? Bűnt, szenvedést, nyomorúságot, könnyet és gyászt, végül a kárhozatot. Lám, óriási különbség van, a két oltár között. Istennek egy névtelen hűséges gyermeke, először, tizedet adott Istennek, és miután meggazdagodott, mindenét Istennek adta át, és a tizedből tartotta fenn magát. Istené legyen a hála és dicséret, hogy Ő még ma is, örömmel fogadja, megváltott gyermekei tized adását, hogy még sokkal nagyobb áldásban részesítse őket! Közülük a legnagyobbal, örök élettel!

Írta: Pecznyík Pál 2013-ban.